Lemondott Radek John cseh miniszterelnök-helyettes

Radek John a cseh kormány korrupcióellenes küzdelemért felelős miniszterelnök-helyettese május 17-én hivatalosan lemond posztjáról. A szándékát még múlt héten bejelentette, de lemodását csak ma adja Petr Nečas cseh miniszterelnök kezébe. John egészen addig a cseh kormányban marad, amíg lemondását nem írja alá Václav Klaus cseh köztársasági elnök. Ő csütörtökig Azerbajdzsánban tartózkodik.

John lemondását még május 12-én akarta benyújtani, a miniszterelnök viszont szemműtéten esett át, hétfőn pedig Lengyelországban volt, ami késleltette a folyamatot. Emiatt a késedelem miatt azonnal spekulációk merültek fel arról, hogy távozását John valóban komolyan gondolja-e tervét, és nem csak nyomást akar gyakorolni a miniszterelnökre. A politikus azonban szándékát többször is megerősítette: funkcióját nem tölti be tovább, mert a kormány részéről nem érez elegendő támogatást a korrupció elleni küzdelemhez, amely a Közügek (VV) egyik fő választási ígérete volt, ráadásul Nečasal nem tudott megegyezni korrupcióellenes csapatának összetételéről, illetve munkatársai kiválasztása közben a miniszterelnök erős ellenállásába ütközött. Emellett John szerint a cseh kabinet nem haladt eléggé az ígért reformokkal sem.

A koalíciós megállapodás kiegészítése mellett a miniszterelnök-helyettesi posztért cserébe John kompenzációt kér pártjának, a Közügyeknek, például az igazságügyi miniszter posztját. A miniszterelnök ezzel nem ért egyet: „Az, hogy valaki nem ül kormányposzton, nem jelenti a koalíciós megállapodás megsértését”, mondta Nečas. John szerint ha nem kerül sor kabineti változásokra, a Közügyek kilép a kormányból. A harmadik kormánypárt, a TOP 09 továbbra is támogatja a hárompárti koalíciós együttműködést, viszont azt kéri, hogy a Közügyek tegyenek közzé minden dokumentumot a párt finanszírozásáról.

John áprilisban távozott a belügyminiszteri székből. Az akkori kormányválság alatt Nečas lemondásra szólította fel azokat a minisztereket, akik kapcsolatba hozhatók voltak az ABL nevű biztonsági és magánnyomozó-ügynökséggel, amely a Közügyek illegális pártfinanszírozási gyanújába keveredett. Mielőtt belépett volna a politikába, a Közügyek alapító tagja Vít Bárta volt az ABL tulajdonosa, aki áprilisban szinte azonnal lemondott a közlekedési miniszteri posztról, miután kirobbant a botrány, hogy kenőpénzt ajánlott fel saját párttársainak hűségükért cserébe. A belügyminiszteri funkcióból végül John is távozott, habár neki nem volt semmi köze az ABL-hez, cserébe viszont Nečas beleegyezett, hogy Josef Dobeš, az ABL volt HR-es vezetője és szintén a Közügyek tagja folytathassa munkáját mint oktatásügyi miniszter. John belügyminiszteri leváltása ellenére megtarthatta korrupcióellenes küzdelemért felelős miniszterelnök-helyettesi pozícióját.

John 10 hónapig volt a cseh kormány tagja, elsősorban belügyminiszterként. Ez alatt az idő alatt lemondásra kényszerítette Oldřich Martinů rendőrségi vezetőt, létrehozott egy speciális korrupcióellenes telefonvonalat külföldiek számára akik Csehország területén tartózkodnak és januárban a kormány elfogadta korrupcióellenes csomagját is.

Molnár Antónia

Felkapott hírek

Friss hírek

Rendeződni látszik a kasmíri konfliktus

Az indiai kormányzat pénteken bejelentette a Kasmír indiai részére vonatkozó korlátozások fokozatos csökkentését és a távközlési szolgáltatások helyreállítását. A térségben nem sokkal azt megelőzően vezettek be kijárási tilalmat, hogy az indiai kormány úgy döntött: megvonja Dzsammu és Kasmír állam különleges alkotmányos státuszát.

Read More »

A hongkongi vezetés még próbálkozik, de így is elkerülhetetlen a recesszió

A vállalatokat és a lakosságot segítő intézkedéseket jelentett be Paul Chan hongkongi pénzügyminiszter, melyekkel a városban uralkodó politikai és társadalmi zűrzavar, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi háború negatív hatásait kívánják enyhíteni. A kormányzat reményei szerint a 19,1 milliárd hongkongi dollár összértékű intézkedések 0,3 százalékkal növelhetik a város gazdasági teljesítményét, ám szakértők szerint a recesszió így is elkerülhetetlen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás