A fejébe került az elveszett műhold

Hét év után nyugdíjazták az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz vezetőjét, Anatolij Perminovot. Az orosz űrügynökség az elmúlt években kétségtelenül sokat fejlődött, de a bírálók szerint Perminovnak ebben nem sok érdeme volt.

Az űrügynökség első embere 2004-ben váltotta a korábbi vezetőt, Jurij Koptyevet, aki 1992-2004 között irányította a Roszkoszmoszt. Az orosz űrszféra ekkor válságban volt – még mindig nem heverte ki a Szovjetunió felbomlását és a ’90-es évek gazdasági válságait. Vlagyimir Putyin akkori orosz elnöknek azonban nagy tervei voltak vele, így lecserélte a korábbi vezetőjét, a Roszkoszmosz költsgévetését pedig a duplájára növelte 2004 után.

Perminov megítélése azonban igen kétes maradt az orosz sajtóban: miközben az orosz űrügynökség az elmúlt években kétségtelenül sokat fejlődött, és a nyugati imázsa is javult, a bírálók szerint Perminovnak ebben nem sok érdeme van, és egy jobb vezetővel – és hasonló mértékű költségvetéssel – sokkal jobb eredményeket is elérhetett volna a Roszkoszmosz.

Így a sikerek nagy része a Nemzetközi Űrállomáshoz kötődik, és közel sem mellékes, hogy az amerikai shuttle űrhajók programjának idei befejezése után néhány évig kizárólag orosz űrhajókon fogják szállítani az asztronautákat az Űrállomásra – vagyis Oroszország néhány évig teljesen monopol helyzetbe kerül.

A Roszkoszmosz jobb helyzetét mutatják a fellövési statisztikák is: a tavalyi évben például az oroszok több űrfellövést hajtottak végre, mint a világ többi országai együtt, írja a Lenta.ru orosz lap. 2010-ben összesen 74 űrfellövés történt a világban, amelyből 70 volt sikeres – ebből 31 történt a Roszkoszmosz által, 15-15 pedig az amerikaiak és a kínaiak által.

Perminov kényszerű nyugdíjazásának a legfőbb oka azonban az orosz navigációs rendszerben, a GLONASSZ-ban történt baklövései. A ’80-as években kidolgozott programot, amelyet a Szovjetunió felbomlása után leállították, 2001-ben indították újra útjára: a tervek szerint 2010-re már teljes működésbe kellett volna állnia. Ez azonban nem történt meg, sőt, a GLONASSZ három műholdját szállító Proton rakéta az óceánba zuhant, így az orosz vezetés tervei a programmal kapcsolatban egy időre megbuktak.

Anatolij Perminov akkor még nagy szerencsével megúszta a menesztést, azonban két hónappal később a Roszkoszmosz egy újabb műholdat veszített el az űrben, és Perminov leváltása immár csupán az idő kérdése lett. A nyugdíjazást végül az orosz kormányfő, Vlagyimir Putyin írta alá 2011. április 29-én. Perminov helyét a Roszkoszmoszban 53 évesen Vlagyimir Popovkin vette át.

Anton Bendarzsevszkij

Felkapott hírek

Friss hírek

Akadozik Michael Bloomberg választási kampánya

A milliárdos óriási összegeket költ internetes reklámokra, a különböző platformokon történő megjelenésekre, de mindeddig felemás eredménnyel. A százalékos támogatottsága elegendő a továbblépéshez, de két hete rasszizmussal vádolták meg, most pedig a Twitter törölt 70 fiókot egy olyan összevágott videó miatt, mely az elnökjelöltet népszerűsítette.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás