Lassan kilábalnak a bankok a válságból

A térségünk két nagybankja is közzétette első negyedéves gyorsjelentését ma reggel. A Deutsche Bank profitja jobb lett a vártnál, a nettó eredmény 2.1 milliárd euróra ugrott az egy évvel korábbi 1.8 milliárdról, amit főleg a lezárul akvizícióknak köszönhetett, de a legfontosabb bevételgeneráló befektetési üzletág is szépíteni tudott a számain.

A DB továbbra is akvizíciós történetei szövögeti és a frissen megszerzett intézeteket integrálja be a csoportba. A felvásárlásokkal a célja, hogy csökkentse a befektetési tevékenység arányát az eredménytermelésben, és olyan szegmenseket erősítsen, mint a lakossági üzletág. Josef Ackermann DB-vezér megerősítette, hogy az idei évre továbbra is 10 milliárd eurós profitot vár.

A DB-vel együtt jelentett ma reggel az osztrák Erste Bank is, itt viszont valamivel rosszabbul alakultak a számok: például kisebb lett a nettó kamatbevétel, így a nettó eredmény is, míg a vártnál továbbra sem csökken jobban a céltartalékolás.

Kitekintő / Equilor

Felkapott hírek

Friss hírek

Erdogan célba vette a közösségi médiát

Törökország elnöke már elcsendesítette a független médiát, a kormánykritikus újságírókat etávolította vagy éppen börtönbe záratta, az ország vezető  hírcsatornáit és újságait  - akárcsak a jegybankot és a pénzügyminisztériumot - pedig már baráti kezek irányítják. Most a közösségi oldalak megregulázása következik. 

Read More »

Nagyon lassan tér vissza a repülési kedv

A CAPA légiközlekedési tudásközpont adatai szerint a budapesti repülőtéren az év eddigi részében 3,2 millió utas fordult meg, 64 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Hasonló adatot közölt a Fraport repülőtér-üzemeltető csoport is.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás