Az első három hónapban sikerült teljesíteni az egész éves hiányt

Az államháztartás márciusi adatai szerint az idei első három hónapban a költségvetési hiány elérte az egész évre tervezett deficit 108%-át – a Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes publikálása szerint. Az eddigi hiány 742.1 milliárd forint lett az idén, míg márciusban a költségvetés 182.4 milliárd forintnyi mínuszt halmozott fel.

A negatív trend tehát folytatódik a büdzsével kapcsolatban, bár különösebb meglepetést nem okozott a márciusi számadat, hiszen a minisztérium többször jelezte, hogy az év első felében még növekvő pályán marad a hiány, aminek csúcsát elemzők a teljes évi terv 150%-ára taksálják. Az év második felében várhatóak azok az egyszeri bevételnövelő elemek, amelyek a terezett GDP c.a. 2%-át kitevő szufficitbe fordíthatják át a mostani hiányt (főleg a magánnyugdíjpénztári vagyonnak köszönhetően).

Kitekintő / Equilor

Felkapott hírek

Friss hírek

Piaci körkép: ma fordulhat a DAX

Németország tegnap új korlátozásokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezésére. A DAX az éjjeli kereskedésben 11.300 pont alatt is járt, de az európai kereskedés kezdete előtt egy erős hullám indult felfelé, így a nyitás már nem volt ennyire negatív.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás