Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal

Bulgária volt miniszterelnöke Ivan Kosztov keményen bírálta a jelenlegi kormány gazdaságpolitikáját. Kosztov, közismertebb nevén a Vezér szerint az ország legnagyobb problémája a piaci szabadverseny és a független állami energiapolitika teljes hiánya. A bolgár jobboldal emblematikus figurája továbbá kifogásolta Bojko Boriszov kormányfő azon lépését, hogy Bulgária csatlakozott az Európai Stabilitási Paktumhoz. Az oroszok lenyomták a bolgár kormány torkán a belenei atomerőmű projektárát.

„Bulgária továbbra is gazdasági válságban van” – nyilatkozta Kosztov, aki szerint az országban hiányzik a piaci szabadverseny. A Demokraták az Erős Bulgáriáért (DSzB) elnöke és a Kék Koalíció társvezetője elmondta, hogy a monopóliumok, a kartellek és a gazdasági szektorok feldarabolása csak a kétes erőcsoportokat erősítik, az ország gazdaságát pedig gyengítik.

Kosztov egyértelműen azt javasolja a jelenlegi jobbközép kormánynak, hogy vizsgálja felül az energiahordozók jövedéki adójáról szóló törvényt, amely erősen korlátozza a külföldi beszállítók megjelenését a bolgár piacon. „Oroszországban kíméletlen harc folyik a kőolaj-finomító vállalatok között. A Lukoil ott 1,24 leváért (szerk.. 1 leva ~ 137 forint) adja el a gázolajat, míg Bulgáriában 2,66 leváért. Valami nincs rendben, ha hozzáadjuk az orosz árhoz a bolgár jövedéki adót és az ÁFA-t, akkor is legfeljebb 2,25 leva lenne a fogyasztói ár” – Kosztov szerint Bulgária nem tudja felgyorsítani a gazdasági növekedését, mert a kormány befagyasztotta a megkezdett strukturális reformokat.

„Az egészségügy drága, az emberek ugyanakkor nem kapnak minőségi szolgáltatást pénzükért és ugyanez a helyzet az oktatásnál is. Bulgáriában, hogy valami minőségihez hozzájussál, akkor kétszer kell fizetned” – a Vezér szerint a kormány eddigi gazdaságélénkítő intézkedései közül egy sem valósult meg. Az elvégzett szolgáltatások után járó állami támogatások befagyasztása szintén hozzájárult ahhoz, hogy ne növekedjenek a reálbérek. „A krízis otthonosan érzi magát Bulgáriában” – összegezte sommásan a DSzB elnöke.

Kosztov szerint súlyos hiba volt csatlakozni az Európai Stabilitási Paktumhoz. A Pénzügyminisztérium és a Bolgár Központi Bank is osztotta Kosztov álláspontját miszerint Bulgária elveszítheti egyedülállóan kedvezményes adópolitikáját a jövőben emiatt. A gazdasági helyzetelemzők szerint Bulgária a paktumhoz történő csatlakozása egyetlen egy célt szolgált, hogy továbbra is rendelkezzen európai uniós kiváltságokkal Brüsszelben. A legnagyobb csapást a társasági adó és a személyjövedelem adó növelése jelentené az országnak.

A DSzB nyilatkozatban bírálta a hét folyamán a kormány energiaár-moratóriumának döntését, a jobboldali párt szerint a Lukoil így egyértelműen monopolhelyzetbe kerül. A kőolaj-finomító vállalat nem is tagadta a vádakat, a Lukoil egyik vezetője szerint monopol árakat vezettek be, hogy magas profithoz jussanak.

Az energiakérdés mindig is gordiuszi csomó volt Bulgáriában, a legújabb botrányt továbbra is a belenei atomerőmű produkálta. Közel hatnapos egyeztetés során a Nemzeti Áramfejlesztő Vállalat (NEK) és az orosz kivitelező, az Atomsztrojexport arra a döntésre jutott, hogy Bulgáriának két hónapon belül meg kell egyeznie a projektárról. Az ellenzék, egyöntetűen fellázadt a hír hallatán, s azonnal magyarázatott kért Trájcso Trájkov gazdasági minisztertől és a kormányfőtől. A szakértők kivétel nélkül azt állítják, hogy Bulgária beadta derekát és hajlandó teljesíteni az orosz követeléseket, többek közt, hogy a következő két évben több mint 2 milliárd eurót fizessen a kivitelezőnek. Trájkov azon döntése, hogy azonnali hatállyal meneszti a NEK igazgatóját (a tárgyalások bolgár képviselőjét) legjobban szemlélteti a kialakult fejetlenséget a kormányon és az állami intézményeken belül. A miniszter kifejtette, hogy Kraszimir Parvanov túllépte hatáskörét és ezzel csorbította Bulgária renoméját.

A történtek után Bulgáriában jogosan felvetődik a kérdés – nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?

Milanov Viktor

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás