Nazarbajev újra – de mit szól ehhez az EBESZ?

Nyilvánosságra hozták az április 3-án lezajlott kazah elnökválasztások végeredményét, Nurszultan Nazarbajev ismét elsöprő győzelmet aratott. De vajon hogyan lehetséges, hogy a lakosság 95,5%-a egy emberként támogatta az ország szinte már örökös vezetőjét?

A kazah központi választási bizottság adatai szerint a lakosság 85 százaléka vett részt a szavazáson. A másik három elnökjelölt, Gani Kaszimov szenátor, a kommunista párti Zsambil Ahmetbekov és a Környezetvédelmi Unió feje, Mels Eleuszizov elenyésző mennyiségű szavazatot kapott, Nazarbajev így legalább öt évig ismét betöltheti a kazah elnöki tisztséget. A hetvenéves vezető már korábban kifejtette, hogy ha teheti, biztosan indul majd a 2016-os választásokon is. A törvények értelmében ennek semmi akadálya, hiszen 2007 óta számára – egyedi alkotmányos kivételként – nem korlátozzák a kitölthető elnöki ciklusok számát. A legfőbb ügyészség szóvivője, Andrej Kravcsenko üdvözölte a választások demokratikus lefolyását, és úgy nyilatkozott, hogy minden a legteljesebb mértékben megfelelt a törvényes előírásoknak. A szóvivő azt is kiemelte, hogy még soha nem volt ilyen alacsony a beérkezett választópolgári panaszok száma, mint az idén. A központi választási bizottság hasonlóképpen vélekedett, a RIA Novosztyinak tett nyilatkozat szerint a szavazás nyugodt légkörben zajlott, átlátható volt, és eleget tett a demokratikus követelményeknek.

Ezzel a véleménnyel azonban (nem meglepő módon) nem mindenki ért egyet. Az ellenzéki pártok tömeges szabálytalanságokra panaszkodnak, valamint arra, hogy az előrehozott választás váratlan februári bejelentése után nem volt elegendő idejük felkészülni a megmérettetésre.

Az EBESZ megfigyelői még komolyabb vádakkal illetik a kazah vezetést, és kifejtették, hogy a szavazás eredményei egyértelműen mutatják a demokrácia, a szólásszabadság és a gyülekezési szabadság kilátástalan helyzetét. A Lenta.ru értesülései szerint a mostani választás sokkal rosszabb körülmények között zajlott, mint a 2007-es, mely a várható EBESZ-elnökség fényében Kazahsztán demokrácia iránti elkötelezettségét volt hivatott hangsúlyozni. A szervezet szerint most – technikailag legalábbis – szinte minden rendben zajlott, a jelölés folyamatában számos diszkriminációra utaló jel figyelhető meg, az átláthatóság pedig több kívánnivalót hagyott maga után, sőt, arra is akadt példa, hogy a nemzetközi megfigyelőket az urnák közelébe sem engedték. Az EBESZ véleménye szerint a kazah elnökválasztás „egyszerűen nem felelt meg” a demokratikus elvárásoknak.

Az Európai Unió megfigyelői, akik szintén jelen voltak, ezzel ellentétben úgy nyilatkoztak, hogy tulajdonképpen nagy problémát nem tudnak kiemelni, és összességében elfogadják az eredményt. Ez a magatartás jól illeszkedik az USA és az EU közép-ázsiai politikájába, melynek keretei között a nagyhatalmak a stabilitás és az együttműködés fejében inkább elfogadják a térség diktatórikus módszereket alkalmazó, demokratikusnak a legnagyobb jóindulattal sem mondható vezetőit. Ebből a szempontból természetesen a régió hatalmas szénhidrogén-készletei sem mellékes tényezők.

Nazarbajev maga úgy nyilatkozott, hogy győzelme „szenzációs”, a magas százalékok pedig népe összetartását bizonyítják. „A választások általában megosztanak egy nemzetet – minket pedig egyesítettek. Míg világszerte vérontással és etnikai ellentétekkel találkozhatunk, addig nálunk Kazahsztánban minden etnikai és vallási csoport egy egységet alkot” – hangsúlyozta. Az idős elnökről a RIA Novosztyi úgy tudja, annak érdekében, hogy minél hosszabb ideig szolgálhassa hű népét, többször felszólította már a kazah kutatókat az örök ifjúság elixírjének kifejlesztésére.

Szálkai Kinga

Felkapott hírek

Friss hírek

Az ujgur átnevelőtáborokat leleplező titkos kínai dokumentumokról közölt cikket a NYT

A New York Times több mint 400 oldalnyi, kiszivárgott kínai kormányzati dokumentumról közölt cikket, amely a Hszincsiangban élő muszlim kisebbségek - becslések szerint mintegy egymillió ujgur, kazah és egyéb nemzetiség - tömeges internálásának részleteit fedi fel. A kínai kormány hétfőn fércmunkának nevezte a lap hétvégi tudósítását, amely Peking szerint szelektíven értelmezi a tényeket.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás