Baloldali győzelem a francia kantoni választásokon

A megyei testületekről döntő kantoni választások politikai súlyát a közelgő elnökválasztás adta. Az elmúlt évekhez hasonlóan Sarkozy ismét kikapott, de tartja pártján belüli pozícióit. A baloldal kevésbé nyert a vátnál, a szélsőjobb azonban egyre erősebb.

Vasárnap tartották a kantoni választások második fordulóját Franciaországban. A múlt heti első kör rendkívül alacsony részvételi aránya a szélsőjobb megerősödése által meghatározott, heves kampányfinis ellenére sem változott: a választásra jogosultaknak ezúttal is kevesebb, mint a fele járult urnákhoz. A megyei testületek összetételéről döntő szavazást az ellenzéki Szocialista Párt (PS) nyerte, de a Sarkozy elnök mögött álló jobboldali kormánypártnak (UMP) több fontos körzetben sikerült tartania magát, így a megsemmisítő vereség elmaradt. Az első fordulóban nagy sikert elérő  szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) végül saját várakozásai alatt teljesített, de az ötödik köztársaság történetében először így is a frontista jelölt szerezte meg a szavazatok többségét két kantonban, s több helyen is csak “paraszthajszállal” kapott ki a második fordulóban.

A vasárnap este nyilvánosságra hozott, még nem hivatalos végeredmény alapján a PS jelöltjei országos összesítésben 36%-os támogatást kaptak megelőzve az UMP-t (18,6%) és a Front Nationalt (11,1%). A mostani választást követően, amely a száz testület körülbelül felét érintette, a baloldal hatvankettő, a jobboldal harmincnyolc megyét irányít. A gyenge eredmény ellenére az UMP két szimbolikus részsikerrel vígasztalódhatott: győzni tudott Val d’Oise megyében, amely a Sarkozy legerősebb kihívójának számító Dominique Strauss-Kahn politikai otthona, valamint éles küzdelemben meg tudta tartani a jobboldali miniszterelnök, François Fillon territóriumának számító Sarthre megyét.

Az általános diadal mellett természetesen a baloldal is elkönyvelhetett néhány komoly presztízsű részsikert. A szocialisták egyik elnökaspiránsa, François Hollande az előzetes várakozásokkal szemben megtartotta a hagyományosan jobbra húzó, Jacques Chirachoz kötődő Corrčze-t. (Győzelmével párton belüli pozíciói is tovább erősödtek, s szakértők szerint immár komolyan számolni kell vele a 2012-es elnökjelöltségért folytatott szocialista különversenyben.) A PS évtizedek óta először győzni tudott a Jurában, s a most létrehozott, Madagaszkár melletti Mayotte megye is baloldali többségű testületettel kezdi meg működését. (Mayotte-ban még nagy a lelkesedés: a választásra jogosultak kétharmada elment szavazni.)

Martine Aubry, a PS főtitkára nagy sikernek értékelte a baloldal teljesítményét. „Minden most kezdődik, hamarosan eljön 2012” – nyilatkozta vasárnap este. Tisztában vagyok vele, hogy kötelességünk győzni jövőre, Franciaországért, a franciákért”- folytatta. A baloldal erősödését François Fillon is elismerte, de szerinte a jobboldal „jobban tartotta magát a vártnál”. Pártja vereségét elsősorban a súlyos gazdasági világválság negatív hatásaival magyarázta, s külön kifejezte aggodalmát a szélsőségesek megerősödése miatt. Az UMP elnöke, Jean-François Copé már harcosabban nyilatkozott: „Igaz jobban is szerepelhettünk volna, de a baloldal messze elmaradt saját várakozásaitól”.

A szélsőjobboldal vezetője, Marine Le Pen határtalan örömét fejezte ki pártja „kivételes megerősödése” miatt, amely tendenciával egyébként hosszan foglalkoznak a hétfő reggeli lapok is. A Le Figaro cikke külön felhívja a figyelmet arra, hogy az FN 11%-os országos eredménye nagyon csalóka adat, hiszen több helyen nem is tudott jelöltet állítani a párt. Ha viszont azt a 403 kantont nézzük, ahol a szélsőjobb bejutott a második fordulóba, ott a párt eredménye már 45% fölött van. Ráadásul – folytatja a jobbközép lap cikkírója – a párt közel kétszeresére tudta növelni a szavazőinak számát a két forduló között ott, ahol bejutott a második fordulóba.

Az idei választások legfontosabb tanulsága, hogy a szélsőjobb a vártnál nagyobb mértékben tudott mozgósítani. A baloldallal szemben a második fordulóban sok UMP-s jelölt nélkül maradt jobbközép szavazó is a frontista jelöltet támogatta. Ha nem változtat politikát (és esetleg vezetőket) a jobboldal, jövőre fordítva ismétlődhet meg a 2002-es “csúfság”: ezúttal a szocialisták küzdhetnek meg a FN-al az elnöki székért, és a jobboldal szállhat ki idejekorán a küzdelemből.

Velkey György

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás