Kellemetlen meglepetés: újabb csúcson az infláció

Újabb kellemetlen meglepetésre erősödött 14 hónapos csúcsra a brit fizetőeszköz az amerikai párjával szemben, miután a londoni statisztikai hivatal közzétette: a februári éves fogyasztói árindex 4.4%-ra emelkedett, több mint 2 éves csúcsra. A maginfláció esetében évtizedes csúcsról lehet beszélni, a volatilis energia és élelmiszer árak nélkül számolt árindex 3.4%-ra gyorsult. Mindez pedig erősíti azt a képet, hogy a szigetországban is kamatemelésre kell mihamarább berendezkedni. Erről pontosabb képet ma láthatunk, ugyanis 10:30-kor teszi közzé a jegybank a márciusi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét. Ebből kiderülhet, hogy kik milyen érvek mentén indokolták a kamatemelés vagy a tartás melletti döntésüket, valószínűleg a januári és februári ülésekből kiindulva továbbra is komoly megosztottság jellemezheti a döntéshozó testületet.

Mindenesetre a piacon felkorbácsolódtak a kamatemelési várakozások mind Frankfurt, mind pedig London esetében. Az eurótérségben már az április 7-i ülésen 25 bázispontos emelést vár a Bloomberg által megkérdezett elemzők többsége, míg a Bank of Englandnél májusra várják az első szigorító lépést. Gyakorlatilag erre kapaszkodik a font is, amely 1.6375-ig erősödött a dollárral szemben, később 1.6370-es szinten stabilizálódott az árfolyam.

A kamatpályával kapcsolatban fontos számadat lehet az infláció mellett az áprilisban publikálásra kerülő első negyedéves GDP számadat is. Egyelőre nagy magára találásra nem számíthatunk a szigetország növekedési kilátásai tekintetében, mindenesetre az export szektor, azon belül is a feldolgozóipar erőteljes növekedést produkált az év elején, és a brit iparkamara felmérése szerint a vállalatok a konjunktúra elnyúlására rendezkednek be.

A jegybankárok egyelőre óvatosan fogalmaznak az inflációs trendről, és bár a legfrissebb februári előrejelzés szerint 2012 végéig biztosan a 2%-os cél fölött marad a pénzromlás üteme, de azt elsősorban egyszeri tételek hajtják, mint az idéntől megemelt ÁFA, illetve az importált nyersanyag- és élelmiszerárak – legalábbis ezt remélik a döntéshozók.

Aki a brit fonttal kereskedik, annak fontos lehet, hogy George Osborne, pénzügyminiszter ma vázolja a költségvetés főbb célszámait, ami az államháztartási stabilizációs program kapcsán döntőfontosságú lehet a piaci bizalom erősítése céljából.

Kitekintő / Equilor

Felkapott hírek

Friss hírek

2020-ra halasztódik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozásának kérdése

Noha az európai uniós csúcstalálkozón a legtöbb tagállam az unió bővítése mellett érvelt, nem volt egyetértés Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását illetően, ezért a kérdés 2020-ban ismét a tagországok vezetőinek asztalára kerül - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kétnapos EU-csúcsot követően tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás