Kilenc állam szövetkezett Lukasenko ellen

Az Európai Unió által január végén elfogadott Belarusz elleni szankciókhoz újabb kilenc állam csatlakozott, írta a Lenta.ru orosz lap.

Horvátország, Macedónia, Montenegro, Izland, Albánia, Bosznia és Hercegovina, Szerbia, Norvégia és Liechtenstein döntését üdvözölte az Unió, ami a felsorolt országok nagy részét – Liechtenstein kivételével – tényleges vagy potenciális tagjelöltjeként tartja számon.

Az európai felháborodás a 2010 decemberében tartott elnökválasztás után robbant, amikor az Alekszandr Lukasenko újabb győzelmét – választási csalással – biztosító eredmény ellen tüntető ellenzékiekkel szemben brutálisan léptek fel a hatóságok. Lengyelország felháborodásának adott hangot, egyértelműen védelmébe vette és támogatta a belarusz ellenzéket, és az eseményekre reagálva beutazási tilalmat léptetett életbe a tüntetők ellen elkövetett erőszakért felelős személyekkel szemben, miközben folyamatosan lobbizott a különböző nemzetközi fórumokon a tiltakozásért, aminek eredményeként került megrendezésre a varsói konferencia. Az Európai Unió a választás megismétlésére szólította fel Belaruszt, majd szankciókat fogadott el, amik között szerepelt a beutazási tilalom, de – bár a lengyelek és a svédek támogatták volna – gazdasági jellegű lépések bevezetésére nem került sor. Oroszország elítélte az intézkedéseket, Lukasenko pedig harcot ígért a megszorításokra reagálva.

Arany Anett

Felkapott hírek

Friss hírek

Reménykeltőek a legfrissebb kínai autóipari adatok

A legfrissebb becslések szerint Kína járműipari eladásai 11,7 százalékkal növekedtek májusban az előző év azonos időszakához képest - közölte a kínai gépjárműgyártók szakmai képviseleti szervezete (CAAM) kedden, megerősítve, hogy a világ legnagyobb autópiaca - két év óta először - végre fellendülésre utaló jeleket mutat.

Read More »

Piaci körkép: a 12 ezer pontos szintet teszteli a DAX

Ugranak a részvénypiacok, miután Kína cáfolta, hogy leállítaná a szójabab vásárlásokat az Egyesült Államokból. Az USA-ban ugyanakkor nem csillapodtak a kedélyek azután sem, hogy Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy beveti a hadsereget a rend helyreállítására. A szükségállapot bevezetésének esélye továbbra is nagy és ez egy ébresztő jelzés lehet a piacoknak.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás