Bezárta kapuit a líbiai lengyel nagykövetség

A lengyel állam a tegnapi nap folyamán elrendelte a Líbiában lévő Lengyel Nagykövetség összes alkalmazottjának azonnali hazautazását Lengyelországba. Erre a lengyel kormány szerint a továbbra is fokozódó polgárháborús helyzet miatt van szükség. Így ha átmenetileg is de a líbiai Lengyel Nagykövetség bezárta kapuit.

„ A döntésemmel kapcsolatban elmondható, hogy a nagykövetségen valóban „delta” szintre emeltem a riasztást, amely a dokumentumok megsemmisítését illetve a teljes személyzet és infrastruktúra evakuálását jelenti: erre ezen a reggelen kerül sor, és a diplomatáink is úton vannak hazafelé Lengyelországba”- nyilatkozta a lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski csütörtök reggel Washingtonban.

A miniszter kitért arra is, hogy a Líbiában maradt lengyel állampolgárok ezután hová fordulhatnak, ha el szeretnék hagyni az országot. Elmondása szerint néhány napos gondolkodási időt adtak a kint tartózkodók számára, ám szinte senki sem kérvényezte a hazautaztatását. Így ha valaki a későbbiekben mégis úgy dönt hogy elhagyná az országot, az európai soros elnök Magyarország nagykövetsége továbbá az Olasz Nagykövetség áll majd rendelkezésükre.

A miniszter továbbá kifejtette, hogy tekintettel a jelenleg kialakult humanitárius szituációra Líbiában és az ország határain, az Arab Ligának és az Afrikai Uniónak sokkal intenzívebb segítségnyútására volna szükség. Sikorski szerint ezen túl a NATO-nak is fel kellene készülnie egy esetleges beavatkozásra.

Takács Zsuzsanna

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás