Orosz-ukrán fegyverkezés a Fekete-tengeren

A szovjet időkből maradt Fekete-tengeri flotta fejlesztését irányozzák elő a most megkezdődött orosz-ukrán tárgyalások. Az együttműködés később más fegyverkezési területekre is kiterjedhet.

A Szovjetunió felbomlása eredményezte azt az ellentmondásos helyzetet, hogy az Oroszország által megörökölte Fekete-tengeri flotta a volt szovjet tagköztársaságok, elsősorban Ukrajna területén (Szevasztopol, Balaklava és Feodosszija kikötővárosokban), található. A jelentős orosz kisebbséggel (58%) és széleskörű autonómiával rendelkező Krím-félsziget és a Fekete-tengeri flotta sokáig feszültségforrásként volt jelen az orosz-ukrán kapcsolatokban. Ukrajna például, az esetleges szeparatista törekvések megakadályozása érdekében, 1997-ben csatlakozott az Oroszország-ellenes, volt szovjet tagköztársaságból álló GUAM-csoporthoz is. A 2009-2010-es választási kampány egyik fő témája éppen a flotta volt: a nyugatbarátként számon tartott és NATO-tagságra aspiráló Julija Timosenko többször is kijelentette, hogy a bérleti szerződés lejárta után, 2017-ben a flottának távoznia kell az ukrán vizekről.

A választásokat megnyerő Viktor Janukovics azonban, figyelembe véve a kedvezményes áron nyújtott orosz gázban rejlő gazdasági előnyöket, 2010. április 21-én további 25 évre meghosszabbította a flotta „tartózkodási engedélyét”, amely így 2042-ig maradhat Ukrajnában. A szerződés ugyanakkor kikötötte, hogy a mintegy 25000 főből álló flottát csak ukrán engedéllyel lehet újabb fegyverekkel, technológiával ellátni. A modernizációt a 2000-es évek elejéig az orosz gazdaság gyengélkedése, majd a Juscsenko-Timonsenko-éra politikai ellenállása akadályozta. Viktor Janukovics hatalomra kerülésével, úgy tűnik, hogy ez az akadály is megszűnt.

Az Orosz Haditengerészet parancsnoka, Vlagyimir Viszockij admirális, korábban úgy nyilatkozott, hogy 15 új fegyveres hajó és tengeralattjárók fogják erősíteni az elöregedő Fekete-tengeri flottát. „Valóban folytatunk tárgyalásokat ebben a kérdésben, és igyekszünk kialakítani olyan álláspontokat, amelyek az egyezmény megkötéséhez vezethetnek” – nyilatkozta Anatolij Szergyukov, orosz védelmi miniszter. Az ukrán kollégájával, Mihail Jezsellel, tartott sajtótájékoztatón később úgy nyilatkozott, hogy „Oroszország nemcsak tengeri hanem légi- és szárazföldi hadműveleti gyakorlatokat is kész folytatni Ukrajnával. Az együttműködés kiterjedhet a közös kutatási programoktól a különböző vízbiztonsági egyezmények megkötéséig”. 

A Fekete-tengeri flotta több szempontból is fontossá vált az utóbbi időben Oroszország számára: egyrészt a tervezett Déli Áramlat gázvezeték jelentős része a Fekete-tenger alatt fog áthaladni, másrészt a Grúziától függetlenedett Dél-Oszétia és Abházia biztonságát ezáltal könnyebben tudják garantálni, harmadrészt a Fekete-tengeri flotta a tervek szerint idén júliusban a NATO-val közösen fog hadgyakorlatozni. A csillogás pedig kötelező.          

Molnár Gergely

Felkapott hírek

Friss hírek

Erdogan célba vette a közösségi médiát

Törökország elnöke már elcsendesítette a független médiát, a kormánykritikus újságírókat etávolította vagy éppen börtönbe záratta, az ország vezető  hírcsatornáit és újságait  - akárcsak a jegybankot és a pénzügyminisztériumot - pedig már baráti kezek irányítják. Most a közösségi oldalak megregulázása következik. 

Read More »

Nagyon lassan tér vissza a repülési kedv

A CAPA légiközlekedési tudásközpont adatai szerint a budapesti repülőtéren az év eddigi részében 3,2 millió utas fordult meg, 64 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Hasonló adatot közölt a Fraport repülőtér-üzemeltető csoport is.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás