_

Brüsszelben még nem várják Orbánék csomagját

A Bizottságnál nem számítanak arra, hogy egy-két napon belül megkapják a kedden délelőtt Budapesten bejelentett kiigazítási csomagot, és arra is fel vannak készülve, hogy a kormány intézkedéseinek értékelése esetleg több hetet is igénybe vehet majd.

Bár a magyar kormány az elmúlt két hétben már a kedden bejelentett reformcsomag számos intézkedéséről előzetesen tájékoztatta az Európai Bizottságot, Brüsszelben hangsúlyozzák, hogy csak a végleges és teljes verzió áttanulmányozása után tudnak majd érdemben állást foglalni arról, hogy a csomag megfelel-e a pénzügyminiszteri tanács által korábban a deficiteljárás keretében támasztott elvárásoknak.

„Az elmúlt két hétben friss és releváns információkat kaptunk a csomagról a magyar kormánytól, amelyeket tanulmányozunk. Rövid időn belül hivatalos tájékoztatást várunk Magyarországtól a konkrét intézkedésekről az idei évre és a következő évekre vonatkozó szerkezeti reformokat illetően” – közölte Olli Rehn, gazdasági és pénzügyi biztos egy újságírói kérdésre válaszolva kedden.

A BruxInfónak bizottsági források utólag elmondták, hogy nem számítanak arra, hogy a csomag végleges változata villámgyorsan, egy-két napon belül Brüsszelben landol, hiszen a kormánynak először a hazai politikai színtéren kell bemutatnia és megvitatnia a javasolt intézkedéseket. Illetékesek szerint a kiigazító programban felvázolt elképzelésekről és számokról vélhetően ezután még több körben egyeztetni fognak a magyar hatóságokkal, így várhatóan időt fog igénybe venni amíg a Bizottság kialakítja álláspontját.

A magyar kormány számára most az a tét, hogy a bejelentett intézkedések meggyőzzék Brüsszelt arról, hogy az ország kielégítően teljesíti azokat az ajánlásokat, amelyeket még 2009 nyarán fogalmazott meg a pénzügyminiszteri tanács hazánknak, amikor az akkori hiánylefaragási határidő 2009-ről 2011-re történő elhalasztásáról döntöttek. A Bizottság korábban jelezte, hogy a magán-nyugdíjpénztárak befizetéseinek állami költségvetésbe való átterelését egyszeri, a fenntartható deficitcsökkentés követelményének nem megfelelő intézkedésnek tekinti, ezért a kormánnyal szemben elvárás, hogy a „Matolcsy-csomag” orvosolja ezt a problémát. Hazánknak konkrétan arról kell meggyőznie a Bizottságot és később a tagállamokat, hogy teljesítette a 2010-re és 2011-re előírt GDP-arányosan 0,5 százalékos strukturális kiigazítást. Ha Brüsszel úgy találja, hogy ez a feltétel nem teljesült, akkor a mulasztás megállapítására kérheti a pénzügyminiszteri tanácsot és újabb ajánlásokkal fordulna Magyarországhoz.

Ahhoz, hogy Magyarországgal szemben körülbelül egy év múlva megszüntessék a deficiteljárást, az államháztartás hiányát 2011-ben a GDP-arányosan 3 százalékos szint alá kell leszorítania, de ez önmagában nem elég, a kiigazításnak a költségvetés fenntartható egyensúlyának irányába kell hatnia.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás