Lengyelország bátorítja az arabokat

Lengyelország elnöke, Bronislaw Komorowski szerint támogatni kellene a demokratizációs hullámot.

A lengyel köztársasági elnök Bronislaw Komorowski párhuzamot vont a kelet-európai blokkban lezajlott 1989-1990-es átalakulások, illetve a jelenlegi közel-keleti forradalmi helyzet között.  Tette ezt azután, hogy az egyiptomi és tunéziai rezsim nemrégiben megdőlt, Líbiában pedig zavargások törtek ki, amely a napokban tulajdonképpen polgárháborús helyzetté nőtte ki magát.

„Kétségtelenül Észak-Afrika meglepte az egész nyugati világot” – mondta Komorowski a Lengyel Rádiónak. „Ez egy olyan fordulat megismétlése, amely fordulatot mi is megtettünk az 1990-es évek elején, amikor senki sem jósolta volna a Szovjetunió végét és a kommunista rezsim összeomlását.”

Az elnök később hozzátette: „ Ez egy óriási lehetőség az arab világnak egy olyan változásra, amelynek támogatásra van szüksége. Hiszem, hogy Lengyelország pozitív példával tud elöljárni saját tapasztalataival, hiszen a politikai rendszer változtatása békés úton ment végbe az országban” – tette hozzá Komorowski.

„Üdvözlöm továbbá, hogy sok európai politikus felhagyott Kadhafi támogatásával, és az arab világ problémáinak csupán két szempontból való vizsgálódásával”- utalt az elnök az európai üzleti érdekekre az olaj és a gáz vonatkozásában, valamint az arab országokból érkező nagyarányú migrációtól való félelemre. Végezetül hozzáfűzte, hogy a jelenlegi fejlődéseknek mindenképpen élénkítően kellene hatni az arab országokról kialakult negatív sztereotípiák leszámolására és iszlám világról alkotott helyzetértékelésünk megváltoztatására.

„Ami az arab világban történt az azt bizonyítja, hogy az arab országokban az új generáció egy demokratikus modellre vágyik, amelyek egyre inkább a nyugati modellekkel mutatnak hasonlóságot. Egy óriási változás érett meg  az arab politikai szemléletmódban.”- fejezte be nyilatkozatát az elnök.

Takács Zsuzsanna

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás