Világszerte vita a multikulturalizmus

Angela Merkel után David Cameron is kifakadt a multikulturalizmus ellen, és Nicolas Sarkozy sem bírta ki, hogy ne sorakozzon fel mögéjük. Véleményük világszerte megosztotta a közvéleményt, és nagyon kevesen értenek egyet azzal a feltételezéssel, hogy a multikulturalizmus lenne a terrorizmus táptalaja.

David Cameron február 5-én Münchenben kifejtette, az elmúlt évtizedekben arra bátorítottunk kultúrákat, hogy külön életet éljenek, egymástól és a többségtől függetlenül. Miközben nem sikerült egy olyan társadalmi víziót kialakítanunk, amely felkeltette volna bennük a vágyat, hogy ők is a társadalom integráns részei legyenek. Ennek köszönhető, hogy a nyugati országok vezetői nem néztek szembe azzal, hogy földjükön kényszerházasságok köttetnek, és radikalizálódnak az emberek.

Cameron szerint „izmos liberalizmusra” van szükség, hogy az egyenlőség, a jog és a szabad szólás értékeit a társadalom minden rétegében tiszteletben tartsák. A jövőre vonatkoztatva pedig kijelentette, ha a muszlim csoportok nem tartják tiszteletben a nők jogait, azzal elveszíthetik a nekik juttatott állami támogatást. Továbbá megkerülhetetlennek tartotta, hogy az összes bevándorló beszéljen angolul, az iskolák pedig annak az országnak a kultúráját oktassák, amelynek a földjén elhelyezkednek.

Nem sokkal később Nicolas Sarkozy francia elnök is hasonló véleményt fogalmazott meg. Ő is hibának titulálta a multikulturalizmust, és hozzátette: „Demokráciáinkban túlságosan el voltunk foglalva az újonnan érkezők identitásával, és kevésbé érdekelt minket azok identitása, akik befogadják őket.”

De ezzel nem ért véget a megnyilatkozások sorozata. Követte a példájukat Maxime Verhagen holland miniszterelnök-helyettes is, aki egy tévéműsorban arról beszélt, hogy a hollandok nem érzik otthon magukat saját hazájukban, és a bevándorlók sem igazán boldogok helyzetükkel. Éppen ezért azt szeretné, ha a hollandok büszkébbek lennének hazájukra. Követendő példaként az Egyesült Államokat hozta fel, amelynek polgárai elsőként azt mondják magukról, hogy amerikaiak, csak utána említik, hogy kik az őseik és honnan jöttek.

Csupán Oroszország első embere fogalmazott a trenddel ellentétes véleményt. Az ITAR-TASSZ hírügynökség beszámolója szerint Dmitrij Medvegyev orosz elnök Baskíriában tartott beszédében ellenezte, hogy egy olyan helyen, ahol többek között oroszok, baskírok, tatárok és finnugorok élnek egymás mellett harmóniában, nincs értelme a multikulturalizmus felülvizsgálásáról beszélni. Bár azért azt hozzátette. „Természetesen országunk alapvető hagyományait tiszteletben kell tartani. Mindenki, aki a mi államunkban akar letelepedni, köteles ismerni az állami nyelvet, azaz az orosz nyelvet.” A politikusok felszólalásai a nemzetközi sajtót sem hagyták nyugodni. Európa mellett több ázsiai országban is napirendre került a téma, de nem maradhatott csendben az Egyesült Államok sem.

Kit hibáztassunk?

Nem a tolerancia a hibás – írta David Cameron kijelentése kapcsán a magyar származású, Nagy-Britanniában élő, Frank Furedi szociológus-professzor. Szerinte Cameron pontatlanul fogalmazott, amikor felszólalt az államilag támogatott multikulturalizmus ellen. Ugyan a multikulturalizmust rozsdásodó építményét Furedi sem tartja sikeresnek, de szerinte nem a tolerancia tehet az olyan problémákról, mint az iszlám terrorizmus. Sőt, a Cameron által használt „passzív tolerancia” kifejezést teljességgel helytelennek találja. „A tolerancia egyáltalán nem passzív. A toleranciához szükség van bátorságra, meggyőződésre és a szabadság iránti elkötelezettségre.” – ezért olyan beállítottságnak tartja, amely megerősíti a lelkiismereti szabadságot és az egyén autonómiáját (ameddig az nem okoz kárt másoknak).Továbbá a tolerancia az, ami megőrzi az embereket attól, hogy beleszóljanak, miben hisz a másik és mit gondol a világról. Innen nézve tehát a tolerancia azt jelöli ki, hogy mely határig nem lehet az emberek hitét és viselkedését alávetni az intézményes vagy politikai kényszernek és beavatkozásnak.

Egy nyitott társadalomnak szerinte toleránsnak kell lennie, mert az összeütköző vélemények és az ellentétes világnézetek találkozása mentén jutunk újabb tudáshoz. Még az alapvetően hibás gondolatok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a társadalom tisztábban lásson. Ráadásul a tolerancia elvárja, hogy az állampolgárok komolyan vegyék a szabadságot. Éppen ezért, amikor Cameron arról panaszkodik, hogy a társadalom nem kritizálja egyes kisebbségi közösségek retrográd tevékenységeit vagy nézeteit, akkor ezt a problémát nem szabad a toleranciára fognia. A multikulturális társadalom szerinte azért problematikus, mer az „engedékeny közönyt” hirdeti. A tolerancia ugyanis nem közöny, hanem egy döntés. És nem elfogadható, hogy a nem ítélkező szinonimájaként kezeljük. Persze fontos dolog, hogy ne ítélkezzünk mások felett, de ezt úgy kell tennünk, hogy közben érdeklődést is mutassunk embertársaink irányába.

Az inspiráció hiánya

A tolerancia téves felfogása már a nemzetek feletti szinten is jelen van. Az UNESCO nyilatkozata a tolerancia alapelveiről szintén félreértelmezi azt. Ebben az áll: „A tolerancia a világ sokszínű kultúráinak tisztelete, elfogadása és megbecsülése.” Úgy fogalmaz, hogy a tolerancia „harmónia a különbségben.” Szerinte a megfogalmazás azért hibás, mert ez a fajta érzékenység automatikusan feltétel nélküli tiszteletet ígér a különböző világnézeteknek és kultúráknak. A továbbiakban Furedi kitér arra is, hogy a társadalmi vízió hiánya a multikulturalizmus rendszerében nem hiba, hanem erény, hiszen a multikulturális állam nem ismer kívánatos normákat.

Furedi szerint, ezzel szemben, a kulturális integrációról szóló vitákban fontos szerepet kell hagyni azoknak az értékeknek, amelyek összetartják a társadalmat. Hiszen a problémákat nem lehet egyszerűen pár radikális személyre fogni, sokkal nagyobb szerepe van ebben annak a társadalomnak, amely nem hajlandó inspirálni és bevonni a polgárait.

Ha véget vetünk az államilag támogatott multikulturalizmusnak, akkor talán könnyebben rátapinthatunk a mögöttes problémára – ad végül mégiscsak igazat Cameronnak. Ez a hiba szerinte a társadalom értékválsága. De egy ilyen problémát nem a tolerancia likvidálásával kell megoldani. A toleranciának továbbra is értékes virtusnak kell maradnia, mivel lehetővé teszi, hogy komolyan vegyük az emberi lényeket. Ezáltal pedig bátorítja az embereket, hogy hallassák a hangjukat, és kifejezzék, miben hisznek. Ha erre lehetőség van, akkor létrejöhet az a fajta dialógus, amely nélkülözhetetlen, ahhoz hogy közös tapasztalatok mentén értelmezhessék az őket körülvevő világot.

Öröm a jobb-szélen

„David Cameron, aki eddig elrejtette az iszlám-ellenes arcát, most levette a maszkját.” – olvasni a   Szejászat-e rúz nevű perzsa lapban. De a többi muszlimok lakta országban is rossz volt a sajtója a multikulturalizmus haláláról szóló kijelentéseknek. És nem mondhatjuk, hogy csupán a bevándorlók anyaországai érezték ellenük irányzott támadásnak Cameron beszédét. Hasonló értelmezéssel állt elő Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) új elnöke is, aki egy interjú keretén belül gratulált Cameron beszédéhez. A Financial Times-nak azt nyilatkozta, az ő pártja is ehhez hasonló kijelentéseket tesz már harminc éve, és úgy érzi, végre európai szinten is fejlődés állhat be a kérdésben. A brit konzervatív Párt egyik szóvivője viszont tagadta, hogy ráhangolódtak volna a francia szélsőjobb programjára: „Nyilvánvalóan nem értette meg a miniszterelnök beszédét.”

Egy ilyen félreértés előre kódolva volt a beszédben – derül ki David Aaronovitch írásából. A The Times szerzője kétli, hogy Cameron elolvasta volna (legalább) a multikulturalizmusról szóló Wikipédia bejegyzést beszéde előtt. Ha megtette volna, akkor talán tudatában lett volna annak, hogy a multikulturalizmus egy kifejezetten képlékeny fogalom: a jobboldalon úgy értelmezik, mint az a politika, amely burka-viselésére bátorítja a muszlimokat, a baloldalon pedig úgy gondolják, a multikulturalizmus azt jelenti, tolerálnunk kell az embereket, függetlenül attól, miben hisznek és milyen színű a bőrük.

Éppen ezért, miután Cameron megtartotta a beszédét, az emberek kényük-kedvük szerint asszociálhattak mindenfélére. És ezért lehettek emberek, akik azt szűrték le, hogy soha többé nem lesznek Európában mecsetek, míg mások a kényszerházasságok, a curry vagy épp fekete bőrű emberek eltűnését vizionálhatták. Aaronovitch szerint Cameron ennél sokkal ártatlanabb dologra gondolt. Beszédének lényege szerinte az volt, hogy a jövőben jobb lenne, ha a különböző csoportok kölcsönösen alkalmazkodnának egymáshoz.

Voltak a tengeren túlon is, akik úgy értelmezték, Cameron egy nagy bevándorlási apokalipszisről beszél. A konzervatív Cal Thomas a Hutchinson News hasábjain úgy vélekedik: a hatvanas években az Egyesült Királyságnak lett volna még ideje, hogy integrálja a bevándorlókat, de ezt nem tette meg, mivel a politikusok nem szerették volna, ha rasszistának kiáltják ki őket, a bevándorlók pedig olyan munkákat vállaltak el, amelyek elvégzéséhez az európai lakosságnak nem volt kedve. Ma már késő lehet Nagy-Britanniának, akár csak Franciaországnak és Németországnak.

Ezután felmerül a kérdés, hogy ki nem futott még ki az időből. Thomas szerint ez az ország az Egyesült Államok. Bár hazája már közel van ahhoz, hogy elérje a kritikus pontot, ahonnan nincs visszaút – vélekedik a szerző – ma még van idő felszólítani a bevándorlókat: ha Amerikába akarnak jönni, akkor el kell fogadniuk, hogy feltételek nélkül amerikaivá váljanak. Nem lehetnek más országhoz hűségesek, és nem lehet más céljuk, mint az Egyesült Államok tökéletesítése.

Integráció kell, nem szegregáció

Michael Nazir-Ali, Rochester egykori, pakisztáni származású, püspöke is üdvözölte a beszédet. Szerinte a jövőben át kellene világítani az Egyesült Királyságba érkező vallási vezetőket és lelkipásztorokat, meg kellene vizsgálni, hogy mennyire beszélik az angol nyelvet, milyen képzettséggel rendelkeznek és mennyire ismerik a brit kultúrát. Úgy vélte, Cameron joggal kritizálja a multikulturalizmus doktrínáját, hiszen annak köszönhetően jöttek létre azok a szegregált közösségek, amelyek aztán az extrémizmus táptalaját adták.

Nazir-Ali szerint Nagy-Britannia sokszínűségét a keresztény vendégszeretet nevében kellene üdvözölni, ezért az újonnan érkezőket is invitálni kellene, hogy vegyenek részt a közös projektben. Hogy ez megvalósulhasson, a kormánynak is meg kell tennie bizonyos lépéseket. Szükség lenne egy olyan lakáspolitikára, amely megakadályozza a gettósodást, és olyan oktatáspolitikát kellene bevezetni, amelyben a különböző származású és vallású tanulók arányosan vesznek részt. Továbbá, el kellene érni, hogy az angol egy olyan nyelvvé váljon, amelyet mindenki beszél, amely képes közvetíteni a közösségek közt, és egyesíti őket egy állam polgáraiként. A kormány, a helyi hatóságok és a munkaügyi központok feladata az is, hogy elősegítsék a társadalmi mobilitást, hogy ezzel is javítsák az oktatás, a munkavállalás és a lakhatás helyzetét. Az új irányelveknek az integrációt kell elősegíteniük, nem a szegregációt.

Mindenki téved

Végül említést érdemel még Gregory Rodriguez, a Los Angeles Times kolumnistája, aki nem nagy rajongója a multikulturalizmusnak, mégis túlzásnak érzi az európai vezetők felszólalásait. Szerinte a józan ész azt súgja, hogy túl nagy hangsúlyt fektetni a törzsiségre, az etnicitásra vagy a származásra, rossz hatással lehet a nagy és sokszínű társadalmak kohéziójára. De az is túlzás szerinte, hogyha azt feltételezzük, hogy egy muszlim polgári jogi szervezetnek juttatott állami támogatásnak egyenes következménye lehet a terrorizmus. Ez olyan, mintha azt mondanánk, a szexuális felvilágosítással bátorítjuk az erőszaktevőket.

Rodriguez felhoz egy példát, amely bizonyítja, hogy Cameron nem értette meg rendesen a problémát. A Duke és a North Carolina Egyetemek tavalyi kutatása azt mutatta ki, hogy az emberek legtöbbször a családjuktól hozott tradícióik és kulturális identitásuk elvesztése után válnak radikálissá. Kevésbé terjednek a radikális eszmék, ha lehetőségük van megőrizni a hagyományiakat. Egy új uralkodó kultúrához való hasonulás és a többségi értékrend átvétele sokszor ahhoz a fajta elidegenedéshez vezethet, amely az extrémizmusban teljesedik ki. Ahhoz, hogy szembeszálljunk azzal a fajta terrorizmussal, amelytől Cameron is tart, a tanulmány a közösségépítést ajánlja megoldásként. Ennek pedig egyik módja az, ha az emberek szabadon követhetik tradícióikat.

Rodriguez szerint sem Cameron, sem a multikulturalizmus követői nem tudják, hogyan lehetne létrehozni a kohéziót a modern globalizált társadalmakban. Utóbbiak azt hiszik, hogy az etnikai kulturális kontinuitás feledteti a bevándorlókkal azt a fájdalmat, amit kultúrájuk hátrahagyása jelentett, míg Cameron azt feltételezi, hogy lendületesebb fellépéssel az absztrakt liberális elvek hasonló kötelékként szolgálhatnak, mint a törzsi vagy a vallási kapcsolatok.

B. Simon Krisztián

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás