Jövő héten már változhat is a jegybanktörvény

Ma nyújtja be a parlamentnek a kormány a jegybanktörvény módosítását, várhatóan a jövő héten pedig már szavaznak is az új törvényről. Amelyet még Schmitt Pál, államfőnek is szignójával kell ellátnia, ahhoz, hogy a hónap végére hatályba léphessen. Mint ismeretes a törvény a monetáris tanácstagok kinevezési procedúráját változtatná meg, ugyanis a jelöltek kinevezéséhez eddig a jegybankelnök és a kormány közös javaslata kellett. Az új törvény értelmében viszont a parlament gazdasági bizottsága jelölhetné a tanácstagokat. A bizottsági helyeket a parlamenti ülésrend arányában osztják el, így ott egyértelmű kormánytöbbség van.

Szinte borítékolhatjuk, hogy az új eljárás keresztülmegy a parlamenten és az államfőn is, de az viszont elképzelhető, hogy a jegybank függetlenségének esetleges csorbulása miatt az Európai Központi Bank felülvizsgálati eljárást fog kérni a magyar kormánytól. Különösebb jelentősége ennek sem lenne, legfeljebb annyi, hogy egy ideig a nemzetközi hírportálokra is felkerülhet a magyar jegybank törvény módosítása körüli mizéria. Ami ennél fontosabb, hogy márciustól új összetételben fog már ülésezni a monetáris tanács, de egyelőre továbbra sem tudni, hogy a parlamenti bizottság kiket jelöl majd az mt tagok közül lejáró 4 mandátum helyére.

Jövő héten hétfőn ül össze utoljára a mostani felállásban az mt, várhatóan nem emelik tovább az irányadó alaprátát, hiszen most mindenképpen az óvatosság indokolt a kamatdöntésnél. Például érdemesnek tarthatják a tanácstagok megvárni a kormány februárra ígért reformprogram részleteinek bejelentését.

Kitekintő / Equilor

Felkapott hírek

Friss hírek

Semmiképp nem lesz nagykoalíció Spanyolországban

A parlamenti választáson győztes Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) elveti a nagykoalíció létrehozását, és nem akar a  katalán és baszk szeparatista pártok támogatásától függeni a kormányalakításnál - derült ki José Luis Ábalos, a párt szervezeti titkárának helyzetértékeléséből hétfőn Madridban.

Read More »

Folytatódik a hongkongi káosz

Tiltakozók több helyen úttorlaszokat állítottak fel Hongkongban hétfő reggel, komoly fennakadásokat okozva a reggeli csúcsforgalomban, Molotov-koktélt dobtak a helyi érdekű vasút egyik kocsijába, valamint egyetemi épületekben tettek kárt - olvasható a Hszinhua kínai állami hírügynökség tudósításában.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás