Eltűnt ikerpár: az is kétséges, hogy életben vannak

A testvérpárt január 30-án vitte magával apjuk, Michael Schepp, aki válófélben volt feleségétől. A férfi február harmadikán öngyilkosságot követett el Cerignola közelében, Dél-Olaszországban. A svájci állampolgárságú olasz anyanyelvű gyerekeket azóta nagy erőkkel keresi a svájci, olasz és francia rendőrség.

A svájciak befejezték a helyszíni  nyomozást az eltűnt ikerpár ügyében, tudósított február tizedikén az AFP hírügynökség. Jean-Christophe Sauterel, Vaud kanton rendőrségének szóvivője azzal magyarázta a döntést, hogy a hét elején újabb szemtanúk jelentkeztek, akik megerősítették, hogy az ikrek a Marseille-ből Korzikára tartó komp fedélzetén voltak február elsején, tehát Franciaországban látták őket utoljára. A nyomozást természetesen nem hagyják abba, de a szakemberek szerint célravezetőbb lesz, ha sikerül rekonstruálniuk a 6 éves Alissa és Livia Schepp útját otthonukból, a svájci Saint-Sulpice-ből, Franciaországon át, apjuk öngyilkosságának idejéig.

Az esélye annak, hogy a kislányok élve megkerüljenek, minden nappal csökken. A héten megtalálták azt a nagy pénzösszeget is (5000 €), amelyet Michael Schepp az öngyilkossága előtti napokban vett fel. Így az a feltevés, miszerint a gyerekeket pénz ellenében valaki felügyeletére bízta volna, már nem tartható. Bár a rendőrség még nem talált holttesteket, a család attól tart, hogy az elkeseredett apa végzett gyermekeivel, mielőtt ő maga a cerignolai állomáson vonat alá vetette magát.

Kummer Lívia

Felkapott hírek

Friss hírek

A nemzetközi közösség is reagált Theresa May lemondására

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az Európai Unió és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről kialakított álláspontján, a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke - jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

Bejelentette lemondását Theresa May

Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő.

Read More »

Kényelmes győzelemmel a kormánypárt marad hatalmon Indiában

Bejelentette választási győzelmét csütörtökön Narendra Modi hivatalban lévő indiai miniszterelnök pártja, a hindu nacionalista Indiai Néppárt. Az összes, mintegy 600 millió leadott szavazat mintegy felének összeszámlálása utáni részeredmények alapján a BJP legalább 300 helyet, azaz kényelmes többséget szerzett az indiai parlament alsóházában.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás