Erősítik a keleti partnerséget

Tallinban egy teljesen új intézmény megnyitására került sor. A megnyitót az észt külügyminiszter Urmas Paet vezette, aki kihangsúlyozta, hogy nem csupán Észtország hanem az Európai Unió minden tagállamának érdeke kell, hogy legyen a szorosabb együttműködés a hat keleti állammal. Ezen kooperáció elősegítésére hozták létre az észt Keleti Partnerségi Központot.

A gyakorlati programok, amelyeket Észtország ajánlott és szervezett az Európai Unió Keleti Partnerség programjában részt vevő államok számára, most végre állandó „otthonra leltek”. A Tallinban lévő Keleti Partnerségi Központ az észt külügyminisztérium és az észt diplomáciai iskola közös erőfeszítéseinek köszönhetően jöhetett létre. A megnyitót január 26-án tartották, ahol a külügyminiszter Urmas Paet mondott beszédet.

Az újonnan létrejövő központ természetesen leginkább annak a hat államnak az érdekeit figyelembe véve alakult, amelyek jelenleg részt vesznek az EU Keleti Partnerségi programjában. A 2009-ben svéd-lengyel kezdeményezésre elindult folyamattal az unió hat volt szovjet tagállam felé tett nyitási kísérleteket. Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, Moldova, Ukrajna és Belarusz számára jelenthet e létesítmény további együttműködési lehetőséget. Belarusz helyzete azonban még vitatott, hiszen  tudvalévő, hogy a programban való részvételi jogosultságát jelenleg is vizsgálják a decemberi belarusz választások és az azóta bekövetkező diplomáciai események miatt. 

A fő célkitűzések ettől függetlenül változatlanok, az adminisztrációs kapacitás fejlesztése illetve az EU-val való együttműködés képességének javítása az egyik fő prioritás. Ennek érdekében szemináriumok, kerekasztal beszélgetések, tanfolyamok és találkozók lebonyolítását tervezik a jövőben.

Az intézmény megnyitóján Urmas Paet külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a központ mind Észtországnak mind az Európai Unió többi tagállamának egy remek lehetőséget kínál arra, hogy hozzájáruljanak a Keleti Partnerség fejlesztéséhez, továbbá a segítsék a hat nemzet és az EU közti szorosabb kapcsolatok kialakulását.Paet kijelentése szerint a tevékenységek végső célja a programban részt vevő államok közigazgatási képességeinek fejlesztése elsősorban a közszférára vonatkozásában, és a saját  reformtapasztalatok átadása ezen országoknak. „ Az utóbbi tíz évben Észtország folyamatosan útmutatások nyújt a partnerországoknak amelyek a saját reformtapasztalatokon alapulnak”- nyilatkozta a külügyminiszter. „A központ megnyitása lehetőséget ad számunkra, hogy támogassuk keleti partnereinket és még hatékonyabbá tegyük a köztük és az EU közötti integrációs folyamatokat, a szükséges reformokról szóló tárgyalásokkal egyetemben.”- tette később hozzá Urmas Paet.

A külügyminiszter azt is hozzáfűzte, hogy az intézmény „útmutató szemináriumokat” is fog szervezni a partnerállamok képviselőinek és diplomatáinak, továbbá azon fiatal diplomaták és kutatók számára akik a Keleti Partnerséggel foglalkoznak tréningek megtartásával színesítik a programot. Reményeik szerint a központ segít hozzájárulni ahhoz, hogy növeljék az államok részvételi képességeit a tárgyalások illetve az EU és intézményeivel való együttműködés terén.

A Keleti Partnerségi Központ létrehozása az észt külügyminisztérium ötlete volt, amely a megvalósítás során a svéd Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Ügynökség (SIDA) és a finn külügyminisztérium támogatását is élvezte.Észtország számára a keleti partnerállamok segítése nem csupán politikai és gazdasági prioritás, sokkal inkább a fejlesztések terén megvalósítandó kooperációt szeretnék előremozdítani.

Takács Zsuzsanna

Felkapott hírek

Friss hírek

A mottó: Erős és Egységes Európa

Emmanuel Macron francia államfő kedden fogadta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnökét, akivel egyetértettek abban, hogy egy erős és egységes Európáért akarnak dolgozni, a klímaváltozás elleni fellépésre, valamint a bevándorlással és a védelmi politikával kapcsolatos kihívásokra vonatkozó világos célkitűzéseket követve.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás