Manning megmentésére biztatják Londont

Mint arról korábban már beszámoltunk,  az amerikai igazságügyiek bicskája beletörhet Assange felelősségrevonásába, miután nem találtak bizonyítékot arra, hogy az Irakban szolgáló Bradley Manning a WikiLeaks-vezérnek szolgáltatta volna ki az illetéktelenül letöltött mintegy 250 ezer diplomáciai dokumentumot. Arra azonban talán még ők sem gondoltak, hogy a jelenleg Virginia állambeli Quantaco börtönében raboskodó 23 éves Manning is megmenekülhet az akár 52 évre terjedő büntetéstől.


A kettős állampolgárság lehet a kulcs?

A Guardian arról számol be, hogy az Amnesty International kezdetben csak az őrizet feltételeit kifogásolta, mára azonban komoly lobbiba kezdett a brit kormánynál a fiatalember kiadatása ügyében, ugyanis Manning walesi édesanyja révén angol állampolgársággal is rendelkezik. Az AI brit igazgatója, Kate Allen azzal érvelt, hogy Nagy-Britanniának ugyanúgy kell bánnia Manning-gel, mint bármelyik másik brit állampolgárával, akit külhonban vár súlyos büntetésének kiszabására. Manning helyzetét a guantanamo-i foglyok körülményeihez hasonlították, az amerikai igazságszolgáltatás ugyanakkor kitart amellett, hogy a közlegény 24 órás őrizete megfelel a bevett szokásoknak, az ENSZ felügyelői sem találtak decemberben semmi rendelleneset. 

Nem egy tipikus amerikai katona

A mindössze 157 cm magas és 48 kg-os Bradley Manning édesanyja walesi, édesapja amerikai, ezért szülei válása után egy ideig Wales-ben folytatta tanulmányait, mielőtt visszatért volna az Egyesült Államokba.

A politikailag érzékeny, homoszexuális és az informatika iránt elkötelezett Manning 2008-ban jelentkezett a hadseregbe. A Washington Post szerint azonban Manning-et mentális zavarokra hivatkozva orvosai eltanácsolták az iraki kiküldetéstől, felettesei azonban ragaszkodtak útjához. (A katona életének további részleteit már a Guardian, valamint a New York Times könyvéből, az Open Secrets-ből tudhatjuk meg.)

A brit kormány egyelőre nem kapkodja el a megmentő hadműveletet, Nagy-Britannia washingtoni nagykövetsége eddig legalábbis nem kapott utasítást Manning látogatására sem. Ráadásul London csak akkor avatkozik be a kettős állampolgársággal rendelkezők ügyébe, ha kivételes humanitárius segítségnyújtásra, például emberkínzás megelőzésére van szükség. Ha azonban ez az eset felmerülne, Manning – az eddigi egyetlen amerikai állampolgár, aki a WikiLeaks-ügyben gyanúsított –  automatikusan élhetne a lehetőséggel.

Bendsák Ágnes

Felkapott hírek

Friss hírek

Engedett a horvát kormány, visszaállítják a megemelt nyugdíjkorhatárt

A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a csütörtöki kormányülésen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás