Silvio Berlusconi liberalizálna a gazdaságban

Berlusconi inkább a gazdaságról vitatkozna kínos nőügyeinek taglalása helyett az ellenzékkel. A tervekben szereplő központosított állami rendszer azonban komoly leépítésekkel is járhat a közszférában.

Nyílt levelet intézett Silvio Berlusconi a vele szemben régóta kifejezetten kritikus Corriere della Sera milánói újsághoz, amely a legnagyobb és a legtekintélyesebb olasz napilap. Berlusconi levelének címzettje azonban nem a problémafelvetései (pl. bénítóan magas államadósság) miatt általa is elismert lap szerkesztősége, hanem az ellenzék legnagyobb pártját vezető Pierluigi Bersani. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy az utóbbi időben nehéz helyzetbe került kormányfő valójában a választóközönség, konkrétan az elbizonytalanodott mérsékelt és centrista szavazók hangján szólalt meg, egyértelműen őket célozva.

Berlusconi saját bevallása szerint német mintára (Schrödert és Merkel teljesítményét egyaránt méltatva) nagy reformokba kezdene, Tremonti pénzügyminiszter elképzelései szerint: a privatizáció és az állami központosítás csökkentése, a föderalizmus-reformja és az állam gazdaságból kivonulásával végbemenő liberalizáció lennének a legfőbb irányok, e célok elérése érdekében viszont alkotmánymódosítás (azaz konszenzus az ellenzékkel) kezdeményezése szükségeltetik. A kormányfő célja az átalakításokkal a három-négy százalékos gazdasági növekedés elérése, a déli országrész és a munkanélküliek fokozott bevonása e növekedési folyamatba. Emlékezetetőül: az olasz gazdaság Berlusconi évtizede (2001-2010 között nyolc év kormányon) alatt nem teljesített valami fényesen, az államadósság a bruttó nemzeti össztermék 120 százaléka, a fiatalok munkanélküliségi mutatója már 25 százalékos, az ország növekedése pedig a válság előtti nyolc évben is csak átlagban 0,8 százalékos volt.

„Mivel a Demokrata Párt főtitkára érzékeny volt a liberalizáció témájára, és annak ellenére is, hogy csatlakozott az ťegy híján húszŤ moralisták táborához, rendelkezik az emiliai emberek pragmatizmusával, ezért javaslom Bersaninak: lépjünk fel együtt a Parlamentben, hogy vitázzunk és egyetértsünk, előítéletek és elzárkózások nélkül egy nagy nemzeti együttműködési tervben, az olasz gazdasági növekedéséért” – jelentette ki taktikusan az olasz kormányfő. Berlusconi valószínűleg számít az elutasításra, de célja elérésében ez segítheti: ismét felmutathatná a kisebb államban hívő, a választók, a kisvállalkozók számára népszerű arcát.

Ahogy maga fogalmaz levele végén, mintegy új gazdasági fonalat adva kormányának: „Mielőtt új vagyonadót tennénk a középosztály nyakába, ezzel rémisztve és gyengítve őket, amelyet egyébként az én kormányom sohasem tenne meg, válasszunk inkább egy bátor alternatívát, biztosítsunk nagyobb szabadságot és pénzügyi ösztönzést a befektetések számára, az adóterhek növelése helyett” – mondta Berlusconi. A kormányfő ezzel nehéz helyzetbe hozta a gazdaságpolitika terén eddig is egyértelmű irány helyett belső vitákban tobzódó ellenzéki pártvezetést. Enrico Letta, a demokraták főtitkár-helyettese máris reagált és „elkésettnek”, „kétségbeesettnek” nevezte a miniszterelnöki kezdeményezést. „Ezekről a témákról vagy egy másik jobboldali kormányfővel vitatkoznánk, vagy Berlusconival – de a választási kampányban” – nyilatkozta Letta.

Molnár Balázs

Felkapott hírek

Friss hírek

A brit kormány szabadkereskedelmi viszony kialakítására törekszik az unióval

A brit kormány szabadkereskedelmi kapcsolatrendszert kíván kialakítani az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után, és törvényt alkot az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságainak biztosításáról. Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök kormányának új programját II. Erzsébet királynő ismertette hétfőn a brit parlament felső kamarájában, a Lordok Házában.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás