Sabbat – avagy mit szabad és mit nem szombaton

A Sabbat, vagyis a szombat a pihenés napja. Ilyenkor nemhogy dolgozni nem szabad, de semmilyen olyan tevékenységet végezni, amely valamilyen erőfeszítéssel jár. A Sabbat-tartás hagyománya szerves részét képezi a zsidó vallásnak, olyannyira, hogy ez az egyetlen vallási rituálé, mely a Tízparancsolatban is szerepel.

A szabadnap gondolata mögött az a magyarázat áll, hogy mivel Isten hat nap alatt teremtette az eget, a földet, a tengert és minden élőlényt, majd a hetedik napon megpihent, a hetedik napot (a hét vasárnappal kezdődik a zsidó naptár szerint) megszentelt napnak kell tekinteni és Isten teremtményei előtt pihenéssel tisztelegni. Hiszen ha Isten munkáját egy napra meg lehetett szakítani, akkor hogyan gondolhatja az ember, hogy az ő munkája annyira fontos, hogy azt nem lehet egy napra sem abbahagyni?

A kikapcsolódást, pihenést azonban a kívülálló számára terhesnek tűnő szabályok kötik meg. Nem szabad főzni, ház körüli munkát végezni, varrni, kötni, írni, szerelni és még sok más, munkának számító tevékenységet végezni. A lényeg az, hogy az ember ne csináljon olyat, amellyel környezetét uralhatja vagy megváltoztathatja, vagy amely alkotással és teremtéssel jár – hiszen például a villany felkapcsolásával is megváltoztatjuk a környezet, mivel világosság lesz.

A példa kedvéért, íme néhány olyan érdekes tevékenység, amelyekre Sabbat napján oda kell figyelni: 

  • tilos írni, illetve írást kiradírozni – ez vonatkozik feliratok kitörlésére is, vagyis ha egy étel csomagolásán felirat van, azt úgy szabad csak kinyitni, hogy a rajta lévő kép vagy írás ne sérüljön, tehát azokat kikerülve, vagy a betűk között lehet csak feltépni a csomagolást
  • tilos csomót kötni, illetve kioldani – ez nem vonatkozik olyan esetekre, amikor valami véletlenül csomózódik be, ez esetben a csomót ki lehet oldani 
  • tilos röntgent készíteni, hiszen az egy végleges képet hoz létre
  • tilos egy új könyv összeragadt oldalait szétválasztani 
  • tilos „Post-It”-ot használni 
  • tilos papírt szétszakítani, ez vonatkozik a WC papírra is – ha azonban az emberi méltóságról van szó, lehet kivételt tenni, amennyiben az általános szokástól eltérünk, vagyis lehet WC-papírt használni, ha nem a perforáció mentén szakítjuk le (bevett szokás általában péntek délután előre leszaggatni a papírt)
  • tilos gyümölcsöt facsarni – kivételnek számít, ha a gyümölcs levét valami olyasmire öntjük, ami felszívja, például ha halra citromlevet facsarunk az egészen odáig megengedett, amíg a hal felszívja a citromlevet, ha tócsa keletkezik körülötte, akkor tilos
Baumann Zsófia

Felkapott hírek

Friss hírek

A nemzetközi közösség is reagált Theresa May lemondására

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az Európai Unió és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről kialakított álláspontján, a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke - jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

Bejelentette lemondását Theresa May

Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás