Pünkösd és Sávuót

Sok keresztény és zsidó ünnep van egy időben, vagy legalábbis esik majdhogynem ugyanazokra a napokra. Ilyen például a Húsvét és a Peszah, a Karácsony és a Hanuka, de a Pünkösd és a Sávuót is. Az utóbbi esetében ez nem véletlen.

Pünkösd a Húsvét utáni hetedik vasárnapra és hétfőre esik, amikor a kereszténység a Szentlélek „kiáradásának” emlékét ünnepli meg. Jézus mennybemenetele után, az ötvenedik napon az apostolok összegyűltek, majd hatalmas szélvihar támadt és a Szentlélek leszállt a tanítványokra. A Pünkösd szó is a görög Pentekosztesz vagy a latin Pentecoste kifejezésből ered, ami az „ötvenedik” napra utal vissza.  

Pünkösd eredete az ószövetségi zsidó ünnep, a Sávuót, a törvényadás, vagyis a Tóra átadásának az emléknapja és az új kenyérnek az ünnepe. A Sávuót tehát egyben mezőgazdasági, történelmi és vallási ünnep is, hiszen egyfelől az árpa aratásának végét és a búza aratásának kezdetét ünnepli, másrészt annak az igen jelentős eseménynek állít emléket, amikor Isten átadta Mózesnek a Tórát a Sínai-hegyen. A Sávuót-ot, vagy más néven a Hetek Ünnepét, gyakran hívják zsidó Pünkösdnek is, ami ebben az esetben a Peszah utáni ötvenedik napot jelképezi. 

Mind a keresztény, mind a zsidó kultúrában fontos szerep jut ilyenkor a virágoknak. A zsinagógákat virágokkal és zöld növényekkel díszítik, jelképezve a Sínai-hegyekben nyíló virágokat. A keresztény kultúrában, különösképpen Magyarországon, a május elsején állított májusfákat Pünkösdkor szokás lebontani, illetve a kerítésekre virágokat (pl. pünkösdi rózsát) szokás tűzni, nehogy a házba belecsapjon a villám.

Baumann Zsófia

Felkapott hírek

Friss hírek

Trump ügyvédje ellen vallott az USA uniós nagykövete

Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédje, Rudy Giuliani kifejezetten azt kérte, hogy a katonai segély fejében Kijev indítson vizsgálatot Joe Biden volt alelnök és a demokraták jelenlegi elnökjelölt-aspiránsa és fia, Hunter Biden ellen - jelentette ki Gordon Sondland, az USA Európai Unióhoz delegált nagykövete szerdán a képviselőházi meghallgatásán.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás