Az irakiak az emlékekkel és az előítéletekkel is küzdenek

A Magyarországon élő arab közösség tagjaként az iraki bevándorlók életét gyakran megnehezíti, hogy homogén egységként tekintenek rájuk, gyakran megfeledkezve arról, hogy az elsősorban Egyiptomból és Szíriából érkezett társaikhoz képest, ők másfajta identitással és történelmi hagyományokkal rendelkeznek. Ráadásul éppen az egyik összekötő kapocs – az iszlám vallás – az, amely könnyen előítéletek forrása a magyar társadalomban, attól függetlenül, hogy az ország egy része hosszú ideig török fennhatóság alatt állt, így nem idegen tőlünk sem a dzsámi, sem a fürdő.

A problémát inkább a ruha jelenti, illetve az a sajnos széles körben elterjedt nézet, hogy az iszlám a terrorizmus szinonímája. A magyarok kevésbé vannak tisztában azzal is, amely egy iraki számára a mindennapok sajátja: országukból egyaránt érkeztek kurdok, arabok, síiták, szunniták és nem kevés keresztény. Ez utóbbi vallás hívei számára értelemszerűen könnyebb a beilleszkedés, míg a muszlimoknak gyakran hátrányt jelent a vallásuk, nem a törvények miatt, inkább a társadalomban meglévő előítéleketet kell leküzdeniük.

Tény, hogy nem könnyű rálelni Magyarországon olyan csoportokra, amelyek kizárólag iraki tagokból állnának, és számuk sem olyan kimagasló, hogy akár magyar-iraki baráti társaságok alakulnának, akár saját egyesületeket hozhassanak létre.  Magyarországon a legtöbb esetben mégis  identitásuk feladása nélkül próbálnak boldogulni és kultúrájukat is igyeznek megőrizni.

Jeszenszky Nóra

Felkapott hírek

Friss hírek

Durván büntetik a karanténszabályok megsértését Oroszországban

Az orosz parlament alsóháza által kedden megszavazott törvénytervezet értelmében azok, akik a járványügyi karantén megsértésével gondatlanságból több ember halálát okozzák, hét évig terjedő szabadságvesztéssel és kétmillió rubeles bírsággal büntethetők. Egy másik tervezet értelmében - ha a járványhelyzet úgy diktálja - a kormány rendkívüli állapotot hirdethet ki, a valótlan hírek szándékos terjesztőire pedig öt év börtön lesz kiszabható.

Read More »

A járvány újabb katasztrófával fenyeget Szíriában

Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese hétfőn azt mondta a New York-i székhelyű Biztonsági Tanácsban, hogy a fertőzöttség tíz megerősített szíriai esete és az egy ottani halálos áldozat csak a jéghegy csúcsa, és más országok helyzetéből következtetve a járványnak várhatóan katasztrofális következménye lesz a háború sújtotta országban, főleg a legvédtelenebb közösségekben.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás