Meddig ünneplik a kínaiak a Holdújévet?

Hivatalosan hat-hét napig tartanak a kínai holdújévi rendezvények, a tradíció szerint azonban csak a 15. napon fejeződik be az ünnep. Felmerül tehát a kérdés, napjainkban él-e még a két hetes időtartam vagy csak az államilag meghatározott munkaszüneti napokra korlátozódik a dínomdánom. „Valamennyire tartják a cégeknél az egy hét letelte után is a szokásokat, például elmennek karaoke-zni esténként, csapatépítő jelleggel kirándulásokat szerveznek vagy csak fél napokat kell dolgozniuk a munkavállalóknak” – nyilatkozta a Kitekintőnek Szentmártoni Lívia, a Konfuciusz Intézet programigazgatója. A Magyarországon élő kínai közösség nem tart nyilvános ünnepségeket – tette hozzá a programigazgató -, zártkörű rendezvények jellemzőek: a cégek vendégül látják munkavállalóikat és üzleti partnereiket, illetve a Kínai Nagykövetség is szervez minden évben programokat. Szentmártoni Lívia elmondta: magyar cégek esetében is előfordul, hogy kínai partnereiknek holdújévi rendezvénnyel kedveskednek.

A múlt héten minden sajtótermék beszámolt róla, hogy a kínai Holdnaptár szerint február 3-án elkezdődött a Nyúl éve. Az Újév (vagy Tavaszi fesztivál) beköszönte a legfontosabb ünnep a kínai hagyományban. Hivatalos munkaszüneti napokkal támogatja az állam a mulatságot, ezért az idén február 2-8. között megállt az idő a kínai kormányzat és a nép számára. Becslések alapján 200 milliónál is többen indulnak ilyenkor útnak: a keleti parti iparvárosokban dolgozó migránsok az elhagyatottabb belső, nyugati területeket veszik célba, hogy családjuk társaságában várják az új évet.

Karácsony Szandra

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás