Trump

Trumppal tárgyalt a cseh miniszterelnök

Andrej Babis cseh kormányfő feleségével együtt szerdán érkezett kétnapos látogatásra Washingtonba, ahol főként gazdasági és biztonságpolitikai kérdésekről tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel.

Read More »

Az észak-koreai állami hírügynökség ködösít a Trump-Kim csúcs kapcsán

Egy nappal Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tárgyalásai után a KCNA észak-koreai állami hírügynökség is beszámolt a Hanoiban tartott csúcstalálkozóról: hírt adott arról, hogy a felek megállapodtak a "termékeny párbeszéd" folytatásában, azonban meg sem említette, hogy kézzelfogható eredmény nélkül ért véget a megbeszélés.

Read More »

Észak-Korea szerint túl sokat követelt az USA

Észak-Korea ésszerű javaslatot tett a nukleáris leszereléssel összefüggésben az Egyesült Államoknak, de Washington többet követelt - közölte Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter csütörtökön Hanoiban tartott sajtótájékoztatóján.

Read More »

Akár Trumppal is tárgyalna Nicolás Maduro

Találkozót javasolt Nicolás Maduro venezuelai és Donald Trump amerikai elnök között szerdán az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában (UNHRC) Jorge Arreaza venezuelai külügyminiszter a dél-amerikai országot sújtó válság rendezése érdekében.

Read More »

Trump túl optimista Észak-Korea kapcsán

Donald Trump jó ideje túlságosan optimistán nyilatkozik Észak-Korea atomfegyver-mentesítésének esélyeiről, pedig az elnököt könnyen rászedhetik Hanoiban - állapítja meg elemzéseiben szinte mindegyik amerikai lap Trump és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető február 27-én és 28-án Vietnamban rendezendő második csúcstalálkozójához fűzött várakozásokkal kapcsolatban.

Read More »

Jövő héten lezárulhat a Mueller-vizsgálat

A jövő héten lezárhatják a Robert Mueller vezette különleges bizottság vizsgálatait a Donald Trump kampánycsapatának munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszásról a 2016-os elnökválasztási kampány idején - értesült a CNN hírtelevízió.

Read More »

Megtartotta évértékelő beszédét az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök kedd este megtartotta évértékelő beszédét. Az elnök többek között az Észak-Koreával folytatandó tárgyalásokról, az amerikai bevándorláspolitikáról és mexikói határon építendő falról, a Kínával kötendő kereskedelmi megállapodásról, valamint az amerikai csapatkivonásokról ejtett szót.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás