_

titkosszolgálat

Újabb kommunista besúgók nevére derült fény

A kommunista Állambiztonsági Szolgálat (ŠtB) közép-szlovákiai tagjainak adatbázisát tette közzé honlapján ma a Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN). A listára azok kerültek fel, akik 1975 és 1989 között az ŠtB-nek dolgoztak. 

Read More »

Megint behívják Moszkvát

A szlovjanszki önkéntesek vezetője egyébként a Ria Novosztyinak azt mondta, hogy a várost az ukrán szélsőségesen nacionalista Jobboldali Szektor "ostromolja".

Read More »

Iráni egyezség: nem egyöntetű az öröm

Jövő héten indul az iráni leszerelési program, cserébe Teherán több milliárd dollárhoz juthat hozzá abból a pénzből, amit évekkel ezelőtt a perzsa ország ellen hozott szankciók részeként fagyasztottak be több nyugati országban.

Read More »

Az egykori Jugoszlávia máig velünk élő titkai

A titói Jugoszlávia, majd az újjászülető Horvátország egykori titkosszolgálati vezetője nem ígérkezik könnyű falatnak. A német hatóságok bíróság elé citálnák, Zágráb vélhetően nem szívesen adná az újév napján letartóztatott, de máris szabadlábon védekező Josip Perkovićot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás