_

rousseff

Hídavatás: egy új korszak kezdete az elzárt területek számára

Egy egyszerű hídavatás Európában nem tűnik nagy szenzációnak, de Brazíliában ez máshogy megy. Főleg akkor, amikor egy hidat az őserdejéről, nehéz megközelíthetőségéről és hatalmas folyóiról híres Amazonas-medencében adnak át. Jelentőségét jól mutatja, hogy mind az előző, mind a mostani brazil elnök megjelent az ünnepségen.

Read More »

Brazília kivizsgálná a diktatúra bűneit

Szomszédaikhoz hasonlóan, Brazíliában is megvalósulhat a diktatúra alatt elkövetett emberi jogi bűntettek kivizsgálása. A brazil alsóház ugyanis jóváhagyta az igazságtételi bizottság felállítását, melynek véglegesítéséről a szenátus hoz döntést.

Read More »

Korrupciós botrány: már az ötödik miniszter mond le

Ezen a héten szerdán jelentette be Pedro Novais, Brazília turizmusért felelős minisztere a lemondását, miután korrupciós ügybe keveredett. A brazil elnök a vádak hallatán a helyzet kiértékelését, majd a megfelelő lépések megtételét hangsúlyozta.

Read More »

Lemondott a brazil védelmi miniszter

Lemondott a brazil védelmi miniszter, miután számos sértő megjegyzést tett az elnökre és a kormány több tagjára. Jobim néhány hónap alatt már a harmadik miniszter, aki távozik.

Read More »

Chávez Brazíliában gyógyulhatna

A rákkezelésben köztudottan magas színvonalú egészségügyi rendszerrel rendelkező Brazília elnöke, Dilma Rousseff felajánlotta Hugo Cháveznek, hogy egy Sao Paolo-i kórházban megvizsgálják.

Read More »

Brazília – a szambán, a focin, és a capoeirán túl

Brazília, mely az Újvilágot felosztó tordesillasi egyezmények köszönheti, hogy Spanyolország helyett a portugál korona gyarmata lett, nevét pedig egy fafajtáról kapta, mára a nyugati félteke egyik potenciális nagyhatalmává vált. Brazília történelme röviden.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás