PD

Olasz kormányválság: már Conte egyeztet a balközéppel

A lemondott, de ismét az olasz miniszterelnöki székre pályázó Giuseppe Conte vette át az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevében a balközép Demokrata Párttal (PD) folytatott kormányalakítás vezetését kedden, kevesebb mint egy nappal az államfőtől szabott határidő lejárta előtt.

Read More »

Döcögősen folytatódnak az olasz kormányalakítási tárgyalások

Politikai fordulatot sürgetett Olaszországban Nicola Zingaretti, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára rögtönzött hétfői sajtótájékoztatóján, nem titkolva, hogy az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) zajló kormányalakítási tárgyalásokat jelentős akadályok nehezítik, pedig egy nap múlva választ kell adni az államfőnek a lehetséges új római kormány megalakításáról.

Read More »

Megvan az olasz Demokrata Párt új főtitkára

A jelenlegi római kormányban csalódott olaszokhoz intézte első beszédét Nicola Zingaretti, az olasz balközép Demokrata Párt (PD) új főtitkára, akire a PD adatai szerint a szavazásban részt vevő 1,7 millió olasz mintegy 70 százaléka voksolt.

Read More »

Nehézkesen bár, de végre összejöhet az olasz kormányalakítás

A balközép Demokrata Párt ügyvivője szerint "jelentős előrelépést" sikerült elérni az Öt Csillag Mozgalommal folytatott tárgyalásaikon az olaszországi kormányalakítás újabb fordulójában. A két párt között ugyanakkor vannak "különbségek és nehézségek" is, amelyeket ha nem sikerül megoldani, új választásokat kell kiírni.

Read More »

A választási kudarc miatt lemondott Matteo Renzi

Hivatalosan is benyújtotta lemondását Matteo Renzi az olasz balközép Demokrata Párt (PD) főtitkári tisztségéről hétfőn a parlamenti választásokon elszenvedett vereség miatt. A PD-t ideiglenesen Maurizio Martina főtitkár-helyettes vezeti tovább.

Read More »

Sokesélyes lesz a hétvégi olasz választás

Olaszországban több mint 46 millió választópolgárt várnak az urnákhoz vasárnap, akik három nagy pólus, a Matteo Renzi vezette balközép, a Silvio Berlusconi vezette jobbközép és a Luigi Di Maio vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) jelöltjei közül választhatnak tagokat a parlamenti alsó- és felsőházba.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás