Magyarország

Hamarosan indulhatnak a magyar hiteltárgyalások

Az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap is készen áll a hiteltárgyalások megkezdésére Magyarországgal – jelentette be az Európai Bizottság szóvivője, üdvözölve, hogy a magyar parlament pénteken elfogadta a korábban kifogásolt jegybanktörvény módosításait.

Read More »

Dán válasz a magyar kohéziós bírálatra

A leköszönő dán elnökség hétfőn cáfolta, hogy nem méltányosan jártak volna el a többéves pénzügyi tervről szóló tárgyalási keret elkészítésekor Magyarországgal. „Senki sem elégedett száz százalékig”– tette hozzá a ciprusi EU-ügyi államtitkár.

Read More »

Már az EKB-nak is tetszik a módosított jegybanktörvény

Az Európai Központi Bank pénteken küldte el véleményét, melyben úgy véli, az új jegybanktörvény teljesíti a nemzetközi szervezetek elvárásait. Varga Mihály, IMF főtárgyaló szerint e héten elfogadhatja az Országgyűlés az új törvényt, a hiteltárgyalások pedig ezt követően elindulhatnak.

Read More »

Budapest: nem tárgyalási alap az elnökség jelentése a pénzügyi keretről

A magyar kormány csupán „tudomásul veszi” a dán EU-elnökség összefoglaló jelentését a 2013 utáni hét éves pénzügyi keret eddigi vitáiról, de mivel az nem tesz utalást a kohéziós pénzekben várható súlyos magyar forrásvesztésre, ezért nem tekinti tárgyalási alapnak – jelentette ki Győri Enikő európai ügyi államtitkár az EU-miniszterek keddi ülésén.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás