erdogan

Aszad offenzívája ellen tüntettek Idlíbben

Tüntetőkkel teltek meg a szíriai Idlíb utcái pénteken - az Anadolu török hírügynökség legutóbbi információi szerint a térségben a felkelők mellett közel 4 millió civil tartózkodik, közülük 2,4 millióan korábbi helyi lakosok, 1,5 millióan pedig a hét és fél éve tartó szíriai polgárháború alatt menekültek ide.

Read More »

Görögországba menekül a török ellenzék

A görög sajtó pénteki közlése szerint politikai menedékjogért folyamodott Görögországban Leyla Birlik török ellenzéki politikus, akit Recep Tayyip Erdogan török elnök "megsértésének" vádjával börtönbüntetésre ítéltek. A puccskísérlet óta többtucatnyi török tisztségviselő, ellenzéki politikus, üzletember és köztisztviselő is elmenekült a börtönbüntetés elől Görögországba.

Read More »

Nem a lelkész, hanem a haditechnika a török-amerikai viszály valódi oka

Erdogan török elnök szombaton úgy vélekedett, hogy az USA fontosabbnak tartja a Törökországban fogva tartott amerikai lelkipásztor ügyét, mint kapcsolatát NATO-szövetségesével. A két ország viszonyának megromlásában azonban legalább ekkora súllyal szerepel Törökország azon szándéka, hogy Oroszországtól kíván légvédelmi rakétákat vásárolni - annak ellenére, hogy NATO-tagállam.

Read More »

Közös nevezőt talált Trump és Erdogan

Miután nemtetszését fejezte ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelései ügyében, az Európai Uniót és Kínát az árfolyamok manipulálásával vádolta meg pénteki Twitter-bejegyzéseiben Donald Trump amerikai elnök. Erdogan is hasonló véleményen van.

Read More »

Megijedtek a befektetők Erdogan teljhatalmától

Recep Tayyip Erdogan török elnök sajnálatos módon szavahihető ember. A választási kampány során azt ígérte, hogy ha újraválasztják elnökké, nagyobb befolyást gyakorol majd a monetáris politikára, és nem is vesztegette az időt: elvágta az utolsó szálakat is Törökország biztonsági hálójában, és így „befektethetetlenné” tette az országot.

Read More »

Hivatalosan is teljhatalmat kapott Erdogan

A június 24-én újraválasztott török elnök, Recep Tayyip Erdogan hétfőn letette az államfői esküt a török parlamentben. Ezzel Törökországban hivatalosan is végrehajtó elnöki rendszer lépett életbe az eddigi parlamentáris berendezkedés helyett.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás