Friss hírek

A háborús fotózás ereje

Csak a gyermekek élték túl, akik az autó hátsó ülésén utaztak. Az amerikai járőröző páncélosból azért nyitottak tüzet a szemből érkező személyautóra, mert nem álltak meg figyelmeztetésre sem. Így veszítették el saját szemük láttára a gyermekek szüleiket a Moszul melletti Tal Afar egy feszült éjszakáján. A világ azért ismerhette meg az esetet, mert több háborús fotós is a helyszínre ért pillanatok alatt, és a túlélő gyerekeket mutató sokkoló képek bejárhatták a sajtó egy részét. Mi a célja  a háborús fotózásnak és mennyire cenzúrázott? Ki mit publikálhat belőle és hol? Egyáltalán hogy érzik magukat a fotósok a bőrükben…?

A fotóújságírással (photojournalism) foglalkozó európai WARM alapítvány rendezett konferenciát a műfaj kérdéseiről Szarajevóban. Nemcsak a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet századik évfordulója, hanem a boszniai háború és a hozzá kapcsolódó sok minta médiaprojekt is indokolta a helyszínválasztást. A szerb hadsereg által elkövetett mészárlásokat, a város három éves ostromát 1992 és 1995 között a Le Monda francia lapnak végigtudósító francia Rémy Ourdan kezdett bele e projektbe. Azóta megjárta a világ számos konfliktuszónáját, most épp Banguiból, a Közép-Afrikai Köztársaság polgárháborújából érkezett vissza a WARM 2014 fesztiválra. 

„A kezdeményezésünk célja, hogy a követkekező években egy központot nyithassunk meg. Egy kissé őrült ötlet, hogy a legnagyobb háborús centrum legyen, amely egyedi lesz két szempontból is. Egyrészt a világ összes korunkbeli konfliktusával fogunk foglalkozni, a vietnámi háború végétől, a hetvenes évek közepétől számítva. Másrészt azért, mert multidiszciplináris a megközelítésünk: nem csak háborús fotósokkal, hanem művészekkel, oktatókkal, civilekkel is szeretnénk együtt dolgozni, mindazokkal, akik az igazságot akarják elmondani egy konfliktuszónából” – foglalta össze a Kitekintő riporterének Rémy Ourdan, WARM-alapító, a projekt célját.

Régóta küzdelmes fotózgatni a katonák közt

A több mint százéves műfaj az első világháború előtt már kiverte a biztosítékot a katonaság berkein belül. Az amerikai polgárháborúban megharagudtak a holttesteket szemérmetlenül bemutató fotóriporterekre, a brit hadseregben sem számítottak megbecsültnek a fotósok, mivel azt az oldalát tudták már akkor is megmutatni a konfliktusnak, amelyet éppen nem akartak otthon nagy dobra verni a gyarmattartó hatalmak.

Az első világháború volt az első alkalom, hogy már felderítési céllal, és méginkább: propaganda eszközként vetették be a fotóriportereket. A konferencia nyitóelőadásán Brigitte Lardinois, a brit Imperial War Museum kutatója foglalta össze a fotóriporterség mint szakma indulását. 

Ahogy Göbbelsék is felismerték a második médiahullám – a rádió – jelentőségét, úgy már II. Vilmos német császár is tudta  az első világháború alatt, hogy a fotósokat vagy kordában kell tartani, vagy a maga javára fordítani. A háború végére ezen a téren is az USA győzedelmeskedett: közel kétezer embert képeztek ki fotózásra, többnyire felderítési céllal, így egy nap akár 17.000 felvételt készítettek további elemzésre 1917 végére Roberts szerint.

Fejlődés, de merre?

A Krími-háborútól napjainkig a fotóriporterek kíváncsiságának mértéke mit sem változott. Az embert az erőszakzónákban megmutatni könnyen hozza a várt eredményt. Virágvölgyi István, a Robert Capa Központ szakmai igazgatója előadásában arra mutatott rá, hogy a fotós lehetőségei sok esetben éppen szűkültek az elmúlt száz év során. Míg az első világháborúból akár székelő vagy meztelenül fürdőző katonák képei is fellelhetők, addig ma az afganisztáni magyar bázison alig lehet fényképet készíteni, és azokat is komolyan szűrik. A halottak mutogatása gyakorlatilag tabuvá alakult, az emberi méltóság iránti tiszteletbe már beletartozik, hogy halott honfitárs, katona arcát nem tesszük közszemlére. A “tiszta” háborúról alkotott képhez tehát ezek is hozzájárultak, nemcsak a pilóta nélküli repülőgépek és a légi hadviselés. 

A katona családjától való búcsúja, visszatérése, gyásza mind újra és újra felbukkanó témák. Bár ezek is egyre szervezettebb keretek közé kerülnek, külön kijelölt helyszínekre, ahova a hivatalos fotósokat is beengedik. Ezért a fotóújságírók új intimzónákat kutatnak fel.

Paul Lowe, a londoni University of Arts egyetemi tanára arra hozott eseteket, hogy milyen új szemszögekből igyekeznek a fotóriporterek közelebb hozni a katonákat. Mivel a naturális fotók tere valamelyest csökkent az emberi jogok térhódításával párhuzamosan, illetve a nézők, olvasók ingerküszöbe is nőtt a mozik elbrutalizálódásával, így az intimitás és személyesség újrateremtésén dolgoznak a mai fotósok. Ennek eredményeképpen egyikük az elesett amerikai sorkatonák megőrzött hálószobáiról készített sorozatot. Volt, aki a Google maps alapján a bővülő brit katonai temetőket vágta össze légifelvételekről. 

A háborús fotózás nem kizárólag a frontvonalbeli erőszakról szól, hanem eredeti céljáról, a háborús valóság teljes igazságának, részleteinek kibontásáról; amelyhez a 21. századi médiaközegben erős személyes megszólítás kialakítása, intimitás szükséges. Miközben vannak műfaji állandók, a munkakörnyezet ugyan változik, de a kockázat azonos: ma is rengeteg fotóújságíró veszíti életét a konfliktusok során, legutóbb egy francia újságírót lőttek le a Közép-Afrikai Köztársaságban. A valódi elhivatottság tehát ma is nélkülözhetetlen e szakmához. 

A fő probléma…

…mégsem az, hogy elég elhivatott ember fogja magát, és elutazzon a megfelelő felszereléssel az erőszak sújtotta övezetekbe. Ahogy Pierre Terdjman, a Dysturb projekt kezdeményezője egy TIME interjúban fogalmazott, a gond sokkal inkább ott van, hogy hiába készítenek rengeteg informatív, megrázó képet a hazai közönség számára, az újságok szerkesztői ezekből legjobb esetben, hosszú könyörgés után is csak egy-két képet közölnek. Éppen ezért barátaival arra jutott, hogy saját forrásból teleplakátolja Párizs utcáit azokkal a fotókkal, amelyeket nem voltak hajlandók kiadni.

A Kitekintő egyik alapítójaként is nyugodt szívvel írhatom, hogy a projekt céljában teljesen osztozunk. Alapvető kihívás a 21. századi tabloid-uralta médiában a kül- és világpolitika időnként komplex eseményeit olvasóbarát módon tálalni. Ebben az egyik legnagyobb segítség a fotó, általuk pedig a fotóújságíró. Nem fogjuk magunkat szerkesztőségeken keresztül verekedni, ezért is alakult a Kitekintő 8 évvel ezelőtt. Nekünk fontos, hogy mi zajlik a külvilágban, és abban bízunk, hogy a nyolc éve növekvő és egyre stabilabb olvasótábor ebben igazolt minket. Szurkolunk a Dysturbnek, hogy Budapestet is beborítsák képeikkel mihamarabb! 

Feledy Botond

Felkapott hírek

Friss hírek

Hamarosan megújul a Kitekintő!

Az elmúlt pár hétben a Kitekintő megújításán dolgoztunk, hamarosan új rovatokkal, szélesebb tartalommal jelentkezünk.  A fejlesztések várhatóan még jövő hét végéig tartanak, addig az oldal csökkentett üzemmódban, illetve esetenként tesztüzemmódban fog működni. 

Read More »

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás