Obama: A terroristáknak segítenek, akik megbélyegzik a muzulmánokat

  • Barack Obama: A muzulmánok kollektív megbélyegzése a dzsihadisták malmára hajtja a vizet.
  • Az amerikai elnök elítélte a hét eleji brüsszeli terrortámadásokat, és részvétét fejezte ki a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

Barack Obama amerikai elnök arra figyelmeztetett szombaton, hogy a muzulmánok kollektív megbélyegzése a terror eszközét is használó iszlám szélsőségesek, a dzsihadisták malmára hajtja a vizet.

Szokásos hétvégi televíziós nyilatkozatában Obama elítélte a hét eleji brüsszeli terrortámadásokat, és részvétét fejezte ki a halálos áldozatok hozzátartozóinak, beleértve a két – már ismert – amerikai áldozatot is.

Hangoztatta ugyanakkor, hogy kerülni kell a teljes muzulmán közösség megbélyegzését. “Az amerikai muzulmánok legfontosabb partnereink” – fogalmazott az elnök, és üdvözölte a közösség “óriási hozzájárulását országunkhoz és életmódunkhoz”.

Obama mindezzel az elnökjelöltségre pályázó azon politikusoknak is üzent, akik kampányukban negatív megkülönböztetéssel utalnak az iszlám vallásúakra, felvetve például bevándorlásuk teljes tilalmát vagy a muzulmán közösségek lakta területek rendszeres hatósági felügyeletét.

“Ezek a kísérletek ellentétesek jellemünkkel, értékeinkkel, történelmünkkel, a vallási szabadságra épülő nemzet fogalmával” – mondta az elnök. Hozzátette: a közösség megbélyegzése ráadásul a dzsihadisták malmára hajtja a vizet, hiszen éppen “az a céljuk, hogy egymás ellen uszítsanak minket, és legyen ürügyük arra, hogy minél több embert toborozzanak gyűlöletre épülő elveik támogatására”.

Obama elismerte, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet “a civilizált világ egészére” fenyegetést jelent, de azt is leszögezte, hogy a terroristák kudarcot fognak vallani.

Brüsszelben e hét elején robbantásos merényleteket követtek el a nemzetközi repülőtéren, továbbá egy metróállomáson az európai uniós intézmények közelében. A két helyszínen összesen 31 ember meghalt, és 260-an megsebesültek, utóbbiak között két magyar állampolgár is. A merényleteket az Iszlám Állam vállalta magára.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Mostantól a krími ellenállás napja a mai Ukrajnában

Pontosan hat éve, 2014. február 26-án a krími Szimferopolban tartották a legnagyobb tüntetést a félsziget Ukrajnától való elszakadása ellen. Zelenszkij ukrán elnök ezért bejelentette, hogy elnöki rendeletben február 26-át az orosz megszállás elleni krími ellenállás napjává nyilvánítja, amelyről mostantól minden évben megemlékeznek.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás