A feje tetejére állíthatja a világot Amerika

Az 1950-es évek óta először az USA kész felszámolni nettó importőr szerepét az energiahordozók terén a bőségesen rendelkezésre álló fosszilis tüzelőanyagoknak és hatékonyságbeli javításainak köszönhetően. Az amerikai kormány energiaügyi hivatalának (EIA) éves elemzése úgy találta, hogy 2028-ra teljesen megszűnik a nettó energiaimport országukban, de akár 2019-re is bekövetkezhet növekvő árak és intenzívebb kőolajtermelés mellett, a megújuló energiaforrások szélesebb körű használatával, valamint a keresleti oldal hatékonyságának javításával. Ez újraértelmezi a kapcsolatokat és a rangsort a világ legjelentősebb olajtermelő országai között.

Az Egyesült Államok jelenleg a finomított olajtermékek exportőre, de közben földgáz- és nyersolaj-importőr. 2005-ben az USA kőolajfogyasztásának 60 százalékát az import tette ki, ám 2013 elejére ez már 36 százalékra esett vissza. Jelenleg 7,4 millió hordó a napi olajkitermelés az új technológiák alkalmazásának és a palaolaj-készleteknek köszönhetően. 1970 volt a csúcs mikor 9,6 millió hordót termeltek ki naponta, mely ötmillió hordó alá csökkent 2008-ra. Az amerikai energiaügyi hivatal szerint 2019-re visszatérhet az 1970-es rekordszintre a kibocsátás. Az USA energiakereskedelmi hiánya 54 százalékkal csökkent a 2008-ban mért 416 milliárd dolláros rekordértékhez képest, ugyanakkor a finomítók nyersolajigénye miatt még mindig sokat importálnak: jelenleg napi ötmillió hordóval. 

A palaolaj kitermelése terén elért olyan jelentős technológiai újításoknak köszönhetően, mint a horizontális fúrás és a hidraulikus repesztés az USA ma már egyre kevésbé függ a globális piacoktól. Az afrikai országok járnak legrosszabbul ezáltal, például Nigéria, amelyeknek jelentős bevételei származtak az amerikai importból. Jelenleg az USA-ban Bakken (Észak-Dakota), Permian Basin és Eagle Ford (Texas) a legjelentősebb palaolaj-lelőhelyek. Bakken konzervatív becslések szerint 2017-ben, nagyon optimista számítások szerint 2025-ben fogja elérni maximális kapacitását, azonban mindkét időpont meglehetősen közel van. Ugyanakkor Eagle Ford készletei is jelentősek, ráadásul közlekedési, valamint logisztikai szempontból sokkal előnyösebb helyen fekszik. A Nemzetközi Energiaügynökség számításai alapján 2020-ra az Egyesült Államok megelőzi Szaúd-Arábiát a legnagyobb olajtermelő címért vívott harcban 11,6 millió hordós napi kitermeléssel. A számok és becslések láttán felmerülhet a kérdés: vajon az USA átveheti-e az arab országok vezető szerepét az olajpiacon. Ezt a felvetést több szempontból is érdemes megvizsgálni. 

Az egyik meghatározó tényező ebben az iparágban a kitermeléshez szükséges összegek nagysága: a költségfüggvény mentén minden ország más-más pontban termeli ki a kőolajat. Az USA előnye az innovációs készségében és a költség-optimalizálásban rejlik: csökken a kitermeléshez szükséges napok száma, illetve növekszik a befektetett dollárok megtérülési aránya, méghozzá éves alapon 65 százalékkal. Technológiailag ugyanakkor hiába van lemaradva Szaúd-Arábia, amíg így is jóval alacsonyabb árakkal operálnak, maximum 12-15 dollár hordónkénti költségen hozzák felszínre az olajat. Az új olajmezők felkutatási és beindítási költségei is egyre csökkennek, jelenleg a hordónkénti medián költség 24 dollár. 

A másik fontos faktor az olaj világpiaci ára, melyet főként a kereslet-kínálat viszonya határoz meg. A Brent olaj hordónkénti ára jelenleg 40 és 50 dollár között mozog, mely nagyon alacsonynak számít. Ez főként a túlkínálatnak köszönhető, melyben lényeges szerepet játszik a megnövekedett amerikai termelés. A másik jelentősebb hosszú távú tényező, mely meghatározza a világpiaci árakat az alternatív energiaforrások térnyerése, tehát az olajforrások helyettesítési költsége. Az OPEC azért sem csökkenti kínálatát, mivel reméli, hogy az alacsony árak hatására leállnak a magas költségen termelők, ám ez meglehetősen valószínűtlen. Habár sokan az ellenkezőjét várnák, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) idei „World Economic Outlook” kiadványa szerint a kőolajtermelés mértéke nem fog jelentősen csökkenni rövidtávon a jelenlegi olajár-zuhanás eredményeként. Ez az Egyesült Államokra különösen igaz, hiszen kis cégek végzik a termelést, melyek kiemelkedően innovatívak és rugalmasak. Ha már kifúrtak egy kutat, akkor ki fogják aknázni a benne rejlő kapacitást, mivel jobb kevés pénzt keresni, mint zéró bevételhez jutni. A számítások szerint a Brent olaj hordónkénti ára 80 dollár alatt marad 2020-ig. 

A harmadik lényeges szempont a kereslet-kínálat manipulációjára való készség. Az OPEC kartellként kiválóan működik ebben a funkcióban, ám az Egyesült Államok nem valószínű, hogy helyt állna ebben a szerepkörben, mégpedig az együttműködés és az egységes irányítás hiányának köszönhetően. Míg az arab államokban lehetséges a központi utasításokon keresztül történő összehangolt cselekvés, addig az amerikai független termelők nem fogják egymáshoz igazítani tevékenységüket. 

Nagyon fontos megemlíteni azt is, hogy az Egyesült Államokban négy évtizede tiltott a nyersolaj exportja. Az 1970-es évek elejéig az Egyesült Államok volt a világ legnagyobb olajtermelője és Texas Vasúti Bizottsága stabilizálta a világpiaci árakat azáltal, hogy ők szabályozták mennyit termeljenek ki az állam területén. 1967-ben a Hatnapos háború után az arab államok olajembargót vetettek ki Izrael nyugati szövetségeseire, Texas a termelés fellendítésének engedélyezésével próbálta tompítani az intézkedés hatásait, ám a növekvő fogyasztás és a csökkenő termelés felemésztették a tartalékkészleteket. Az arab államok kivetettek még egy embargót 1973-ban és az árak az egekbe szöktek, melynek következményeként  Amerikában 1975-ben betiltották a nyers kőolaj exportját a hazai árak stabilizálása érdekében. Az USA elvesztette a világpiaci ár feletti uralmát, így az OPEC töltötte be a kőolaj világában a központi bank szerepét.

Az olyan amerikai olajfinomítók, mint a Valero rekordmennyiségű finomított olajterméket (pl. dízel) exportálnak, ám még jelentősebb nyereségeket lehetne elérni, ha az Egyesült Államok kormánya feloldaná az exporttilalmat. Abból megfontolásból is érdemes lenne a korlátozás megszüntetése, mert az Egyesült Államok finomítói az importált kőolajra szakosodtak és a helyben bőségesen rendelkezésre álló palaolajat költségesebben tudják feldolgozni. A tilalom alól ritkán tesznek kivételeket, ám nemrégiben engedélyezte a kormány az amerikai vállalatoknak, hogy olajat adjanak el Mexikónak. Ez úgy vált lehetségessé, hogy a Kereskedelmi Minisztérium a belső piac részévé nyilvánította Mexikót, ám csupán az olajügyletek szempontjából. Az IHS tanácsadó cég számításai alapján a szabadkereskedelem engedélyezése fellendítené a kibocsátást, a befektetéseket, munkahelyeket teremtene, nőnének a profitok és az adóbevételek: összességében 86 milliárd dollárral nőhetne az amerikai GDP. Mivel a Szenátusban és a Képviselőházban is sokat támogatják az export engedélyezését, így várhatóan az év vége előtt szavazást indítanak az ügyről a Kongresszusban. Mindent összevetve biztosan elmondható, hogy az Egyesült Államoknak növekvő szerepe és beleszólása lesz az olajügyletekbe, valamint a világpiaci árak alakulásába, ám klasszikus értelemben vett fordítóállammá valószínűleg nem fog válni. 

Bay Dóri

Felkapott hírek

Friss hírek

Akadozik Michael Bloomberg választási kampánya

A milliárdos óriási összegeket költ internetes reklámokra, a különböző platformokon történő megjelenésekre, de mindeddig felemás eredménnyel. A százalékos támogatottsága elegendő a továbblépéshez, de két hete rasszizmussal vádolták meg, most pedig a Twitter törölt 70 fiókot egy olyan összevágott videó miatt, mely az elnökjelöltet népszerűsítette.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás