Amerikai támogatás Izraelnek

225 millió dolláros (52,4 milliárd forint) támogatást szavazott meg az izraeli Vaskupola rakétavédelmi rendszer számára az amerikai kongresszus helyi idő szerint péntek este.

A képviselőház 395 igen és nyolc nem szavazattal, a törvényhozás öthetes nyári szünete előtti egyik utolsó intézkedéseként fogadta el a palesztin rakéták elleni védekezést szolgáló rendszer támogatását, amit a szenátus néhány órával korábban már jóváhagyott.

Az elsősorban elfogórakéták beszerzését finanszírozó törvény a kongresszusi jóváhagyás után Barack Obama elnök aláírására vár, aki a várakozások szerint hamarosan szentesíti azt.

Obama korábban elismerően nyilatkozott a Vaskupoláról, és azt az izraeli lakosság védelme iránti amerikai szerepvállalás példájaként említette. Az Egyesült Államok eddig mintegy 700 millió dollárral támogatta a programot, és az amerikai finanszírozás értéke hamarosan meghaladhatja az egymilliárd dollárt. Izrael a pénzügyi mellett technológiai támogatást is kapott Washingtonból a rendszer kifejlesztésére, annak egyes részeit pedig amerikai cégek gyártják.

A július 8-a óta tartó gázai konfliktus során a Vaskupola eddig ötszázhúsz olyan rakétát semlegesített, amelyek különben lakott területen landoltak volna. Palesztin fegyveresek összesen 2925 rakétatámadást hajtottak végre izraeli területek ellen, de ezek nagy része nem jelentett veszélyt a lakosságra.

A 3,2 és 72 kilométer közti hatótávolságú rakéták hatástalanítására kifejlesztett Vaskupola rendszer egy-egy elfogórakétája mintegy százezer dollárba kerül, tehát annak működtetése jelentős anyagi terhet jelent Izrael számára.

Izraelben a mostani konfliktus során 3 civil vesztette életét, 61 izraeli katona esett el, illetve 1357 sebesült meg. Ezzel szemben a palesztin források szerint a gázai halálos áldozatok száma mintegy 1400, közülük 861 civil, ebből 261 gyermek és 135 nő. Az ENSZ szerint az 1,8 milliós Gázai övezetben több mint 200 ezren váltak földönfutóvá az izraeli légi csapások és a szárazföldi offenzíva következtében.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Elstartolt az S BLOCK blokklánc technológia

A nemzetközi elismertségnek örvendő 2019. évi blokklánc-technológiai konferencia, a WBF (World Blockchain Forum) Singapore Technology Conference június 22-én került megrendezésre Szingapúrban, a Marina Bay Sands szállodában. A konferencián most első alkalommal bemutatkozott annak társházigazdája, az S BLOCK, és tájékoztatta a résztvevőket küldetéséről, mely így hangzik: "Unleash your digital assets" ("Engedd szabadjára a digitális eszközeidben rejlő erőt").

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás