Megfélemlítéssel az okosfegyver ellen

A fegyverlobbi nyomására kényszerült egy boltos lemondani ötletéről.

Egy fegyverboltos okosfegyvert akart árusítani Maryland-ben, de a helyieknek nem tetszett az ötlet. A fenyegetések miatt inkább visszalépett – jelenti a Reuters.

A Rockville-i Andy Raymond üzletét és alkalmazottait féltve visszavonta az Armatix iP1 22-kaliberes maroklőfegyvert kínálatából. “Embereim vannak, akikért felelősséggel tartozom. Nem kockáztathatom sem az ők, sem a boltom épségét” – nyilatkozta a tulaj.

Miután Raymond felvette az Armatix gyártotta pisztolyt, annak árusítása ellen több száz tiltakozó hívást és üzenetet kapott. Közöttük nem ritkán halálos fenyegetések is szerepeltek: “Megérdemled majd, amit kapni fogsz” – állt a tulajdonos közösségi oldalon tárolt üzenetei között.  “Az üzlettársamnak azt mondták, hogy porig égetik az üzletet. Próbáltam megbeszélni az ügyet az emberekkel, de nyilvánvalóan hibát követtem el” – mondta Raymond.

A fegyverjogi aktivisták dühét a pisztoly belső mechanikája váltotta ki, ami szerintük sérti a fegyvertartáshoz való alkotmányos jogukat. Maga a fegyvert úgy alakították ki, hogy rádióhullámon keresztül egy hozzá okosórával van összeköttetésben. Ha 30 centiméternél távolabb kerül a fegyver az időmérőtől, nem lehet elsütni.

Barack Obama elnök kiállt az újítás mellett, de Raymond-hoz hasonlóan, a Nemzeti Fegyverszövetség lobbijának ellenálllásába ütközött. Az új technológia ellenzői attól félnek, hogy a típus elterjedésével előbb-utóbb kitiltanának minden lőfegyvert, ami nem rendelkezik a gátló mechanizmussal.

Varga-Tóth Tamás

Felkapott hírek

Friss hírek

2020-ra halasztódik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozásának kérdése

Noha az európai uniós csúcstalálkozón a legtöbb tagállam az unió bővítése mellett érvelt, nem volt egyetértés Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását illetően, ezért a kérdés 2020-ban ismét a tagországok vezetőinek asztalára kerül - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kétnapos EU-csúcsot követően tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás