Obama finomítana a bevándorláspolitikán

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség vezetőjét utasította az USA elnöke a bevándorlást érintő humánusabb módszerek kidolgozására és alkalmazására, valamint az eljárások felülvizsgálatára. A demokraták abban reménykednek, hogy az esetleges intézkedések hatására lecsökkenhet a kiutasítások száma. Obama a bevándorlást pártolók nyomására helyezte kilátásba a rendszer megreformálását. “Nagy aggodalommal tölti el az elnököt, hogy sok család szakad szét a kiutasítások miatt” – áll a Fehér Ház nyilatkozatában, írja a The New York Times.


Obama kedd délután a Fehér Házban találkozott latinó törvényhozókkal, ahol elmondta, a közeljövőben változtatni kíván az Egyesült Államok bevándorláspolitikáján. Az Illinois állambeli Luis V. Gutiérrez, miután a kaliforniai Xavier Becerra és a texasi Rubén Hinojosa oldalán tárgyalt az elnökkel, elmondta, hogy a találkozón sikeresen képviselték a latinó közösség érdekeit, amely folyamatos nyomást gyakorol az elnökre, sürgetve egy új törvény elfogadását. Ami az aktivistákat illeti, a családok szétszakításával vádolják a kormányt. Az illegális bevándorlókat érintő, a latinó közösség részéről erőszakosnak titulált intézkedések megosztják az amerikaiakat.

Obama két tűz közé került, mivel a republikánusok határvédelemre vonatkozó bizalmatlansága csak felerősödött, miután az elnök kilátásba helyezte a jelenlegi szisztéma felülvizsgálatát. “Ötvenmillió munkaképes korú embernek nincs munkája Amerikában és az elnök csak az illegális munnkavállalókat segíti lépésével” – adott hangot aggodalmának Jeff Sessions alabamai republikánus szenátor kommunikációs igazgatója, Stephen Miller.

A “fanyalgóknak” azonban érdemes lehet egy pillantást vetni a statisztikákra is. Egyetlen korábbi kormány sem utasított ki annyi illegális bevándorlót, mint az Obama-kormány. Az elmúlt hat évben több mint kétmillió embert küldtek vissza a határon. Obama ugyanakkor több alkalommal is elmondta, nincs hatalmában a rendszer teljes megváltoztatása, tehát a megfelelő papírok nélkül bevándorló emberek védelmét képtelenség garantálni. Obama az alkalmazatt módszerek finomítására tesz kisérletet, de a kitoloncolásokat nem fogja leállítani a Fehár Ház tisztviselőinek kedd esti nyilatkozata alapjá. A két évvel ezelőtti törvényt, ami az Egyesült Államok területére illegálisan került fiatalok védelmére született, szintén nem fogja meghosszabbítani az elnök. 

A múlt héten radikális lépésekre szólította fel Obamát Robert Menendez, New Jersey szenátora. “Arra sűrgetem az elnököt, hogy minél előbb állítsa le a deportálásokat, amik családokat szakítanak szét” – mondta a demokrata szenátor. Obama pénteken a Fehér Házban találkozott aktivistákkal, hogy meghalgassa javaslataikat. 

Lukáts Lőrinc

Felkapott hírek

Friss hírek

Reménykeltőek a legfrissebb kínai autóipari adatok

A legfrissebb becslések szerint Kína járműipari eladásai 11,7 százalékkal növekedtek májusban az előző év azonos időszakához képest - közölte a kínai gépjárműgyártók szakmai képviseleti szervezete (CAAM) kedden, megerősítve, hogy a világ legnagyobb autópiaca - két év óta először - végre fellendülésre utaló jeleket mutat.

Read More »

Piaci körkép: a 12 ezer pontos szintet teszteli a DAX

Ugranak a részvénypiacok, miután Kína cáfolta, hogy leállítaná a szójabab vásárlásokat az Egyesült Államokból. Az USA-ban ugyanakkor nem csillapodtak a kedélyek azután sem, hogy Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy beveti a hadsereget a rend helyreállítására. A szükségállapot bevezetésének esélye továbbra is nagy és ez egy ébresztő jelzés lehet a piacoknak.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás