Több ezer fős kiberhadsereg lesz

A Pentagon azt tervezi, hogy a két év alatt több mint háromszorosára növeli a kibernetikai védelemért felelős állományának létszámát – jelentette be pénteken Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter. Az MTI washingtoni tudósítójának beszámolója.

    Hagel ugyanakkor azt állította, hogy “az Egyesült Államok nem törekszik a kibernetikai tér militarizálására”. Hangsúlyozta, hogy a minisztérium önkorlátozást fog gyakorolni a kibertér katonai alkalmazásában, és más országokat is hasonló magatartásra szólított fel.

    A miniszter a jövő héten Pekingbe utazik, és megfigyelők szerint pénteki beszédével igyekezett csitítani az ott okozott felháborodást. Ez utóbbi oka, hogy a Moszkvába szökött amerikai informatikus, Edward Snowden nemrégiben kiszivárogtatta: a külföldi jelhírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a pekingi vezetést és a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatot is megfigyelte.

    Chuck Hagel kijelentette, hogy a Pentagon mind szövetségeseivel, mind vetélytársaival szemben “nyitottságra és átláthatóságra” törekszik a kibernetikai kapacitásait és szándékait illetően.

    A miniszter ezekről az NSA székházában beszélt, a Washingtonhoz közeli Fort Meade-ben, annak a Keith Alexander tábornoknak a búcsúztatásán, aki eddig az ügynökség mellett a Pentagon kibernetikai parancsnokságának is vezetője volt.

    Hagel figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államoknak az internettől való függősége gyorsabban növekszik, mint a kibernetikai biztonság. Elmondta, hogy a Pentagon kibernetikai szakembereinek létszámát a 2014 végére tervezett 1800-ról 2016 végére 6000 főre duzzasztják fel.

    Az amerikai szenátus még nem erősítette meg tisztségében Mike Rogers altengernagyot, akit Barack Obama elnök a Pentagon kibernetikai parancsnokságának vezetőjéül jelölt. Rogers a tervek szerint ugyanúgy két tisztséget fog ellátni, mint a most távozó Alexander. Az NSA igazgatását törvényhozási felhatalmazás nélkül akár már most átvehetné, ám Washingtonban úgy döntöttek, hogy a két funkciót egyszerre fogja átvenni a törvényhozás általi jóváhagyás után.

    A Pentagon kibernetikai parancsnokságát és az NSA-t addig Alexander eddigi helyettesei, John Davis tábornok, illetve Richard Ledgett fogják irányítani. 

Pogár Demeter

Felkapott hírek

Friss hírek

Reménykeltőek a legfrissebb kínai autóipari adatok

A legfrissebb becslések szerint Kína járműipari eladásai 11,7 százalékkal növekedtek májusban az előző év azonos időszakához képest - közölte a kínai gépjárműgyártók szakmai képviseleti szervezete (CAAM) kedden, megerősítve, hogy a világ legnagyobb autópiaca - két év óta először - végre fellendülésre utaló jeleket mutat.

Read More »

Piaci körkép: a 12 ezer pontos szintet teszteli a DAX

Ugranak a részvénypiacok, miután Kína cáfolta, hogy leállítaná a szójabab vásárlásokat az Egyesült Államokból. Az USA-ban ugyanakkor nem csillapodtak a kedélyek azután sem, hogy Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy beveti a hadsereget a rend helyreállítására. A szükségállapot bevezetésének esélye továbbra is nagy és ez egy ébresztő jelzés lehet a piacoknak.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás