Amerikai elnöki és külügyminiszteri körút: középpontban az ukrán helyzet

Barack Obama, amerikai elnök és John Kerry, amerikai külügyminiszter március 24, és 28 között közös diplomáciai körúton vesz részt. Az út során Hágát, Olaszországot és Szaúd-Arábiát érintik, mely állomásokon kétoldalú tárgyalásokon és államközi megbeszéléseken is részt vesznek.

Hágában a G7 vezetőinek megbeszélésével kezdenek, melyen az ukrán konfliktust értékelik. Az Ukrajnában kialakult helyzetet a Krím elszakadása és Oroszországhoz való csatlakozása élezte ki. A világ vezetői már többször összeültek ez ügyben, most ismét kísérletet tesznek a helyzet megoldására, immár a korábbi ígérethez híven: szankcionálják Oroszországot, amennyiben az elfogadja a Krím-félsziget csatlakozását Oroszországhoz. Ennek fényében kerül sor a G7 tárgyalásra – G8-csúcs helyett –, azaz az oroszok mellőzésével. Azonban – a kialakult helyzet kényes mivoltát mutatja –, hogy a hágai állomáson több kétoldalú megbeszélésre is sor került, köztük az amerikai és az orosz külügyminiszter tárgyalására is.

Az olaszországi állomáson az olasz elnöknél, és az olasz miniszterelnöknél is látogatást tesznek. Az olasz állomáson Vatikánvárost is felkeresik, ahol találkoznak I. Ferenc Pápával, akit nemrégiben az év legbefolyásosabb emberének választottak. A körút harmadik állomásán Szaúd-Arábiában a szaúdi királlyal tárgyalnak.

Gregovszki Judit

Felkapott hírek

Friss hírek

Az ujgur átnevelőtáborokat leleplező titkos kínai dokumentumokról közölt cikket a NYT

A New York Times több mint 400 oldalnyi, kiszivárgott kínai kormányzati dokumentumról közölt cikket, amely a Hszincsiangban élő muszlim kisebbségek - becslések szerint mintegy egymillió ujgur, kazah és egyéb nemzetiség - tömeges internálásának részleteit fedi fel. A kínai kormány hétfőn fércmunkának nevezte a lap hétvégi tudósítását, amely Peking szerint szelektíven értelmezi a tényeket.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás