Washington perel a lehallgatási költségekért

A kormány szerint túlszámlázták, a szolgáltató nem enged. Obama sajtótájékoztatón jelentette be, hogy jogi útra lépnek.

Bíró fogja eldönteni, hogy végül mennyit kell az államnak fizetni a lehallgatásokért a Sprint telefonos szolgáltató cégnek – jelenti a Reuters.

Washington a San Francisco-i körzeti ügyészségen kezdeményezte az eljárást a vállalat ellen, aki állítólag túlszámlázott lehallgatási költségeket rótt ki az államra. A 21 millió dolláros számla ügyében a cég úgy nyilatkozott, hogy erélyesen fogják megvédeni követelésüket.

Az Egyesült Államokban a telefonos szolgáltató cégek rutin feladata, hogy állami kérésre adatokat biztosítanak a nyomozásokban érintett telefonszámokat illetően a hatóságoknak. A vállalatoktól elvárt, hogy az ehhez szükséges eszközök és személyzet bármikor készenlétben tartsák, így a szolgáltatás fenntartási költségéinek fedezésére kompenzációt kérhetnek az államtól. A vádirat szerint a Sprint tudatosan nyújtott be hamis kompenzációs kérvényeket több állami szervhez is 2007 és 2010 között, aminek köszönhetően a költségek 58 százalékkal növekedtek. Az állam a Hamis Követelések Törvény megszegésére hivatkozik az ügyben, ami a közpénzek elsődleges visszaszerző eszközévé vált az állami forrásokat elnyerő vállalatokkal szemben.

2010-ben 22 millió dollárt sikerült hasonló eljárásban visszaterelni a költségvetésbe az Állam kontra Schwarz Pharma ügyben, ahol a gyógyszeripari cég két termékéről hamis jelentéseket nyújtott be a szövetségi kormánynak. Az 1986-ban elkészült törvényt alkalmazva csupán 2009 óta 13 milliárd dollár adófizetői forrás került vissza a büdzsébe. A tárgyalás időpontját egyelőre nem tűzték ki.

Varga-Tóth Tamás

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás