Obama új egészségbiztosítást kíván kötni az általa bevezetett reform keretében

Barack Obama amerikai elnök új egészségbiztosítást szándékozik kötni az általa kezdeményezett, Obamacare néven emlegetett egészségügyi reform keretében – közölte szerdán honlapján fehér házi forrásokra hivatkozva a USA Today című napilap.

A szerződés megkötésének időpontja azonban bizonytalan, mint ahogy az is, hogy az a sajtó nyilvánossága előtt történik-e. A lap idézte az elnöki hivatal szóvivőjét, Jay Carney-t, aki rámutatott, hogy Obama ezzel a saját, illetve a Fehér Ház három évvel ezelőtt tett ígéretének tesz majd eleget.

A megfizethető egészségügyi ellátásról szóló törvénycsomagot, amely a szándékok szerint eddig nem biztosított amerikaiak tízmillióira fogja kiterjeszteni az egészségbiztosítási rendszert, 2010-ben fogadták el, de annak egyes kulcselemei csak idén október 1-jével léptek életbe. Ezek közé tartozik, hogy a csatlakozni kívánók szövetségi kormány által létrehozott HealthCare.gov online ügyfélablakon jelenthetik be csatlakozási szándékukat, ami azonban műszaki okok miatt az utóbbi két hónap során gyakran meghiúsult.

A technikai gondok miatt a jelentkezők száma alatta van a várakozásoknak, és erősen megcsappant a kormányzat támogatottsága. Elemzők egybehangzó véleménye szerint ez kihathat a jövő novemberi “félidős” kongresszusi választásokra, a Fehér Ház ezért kampányba kezdett az egészségügyi reform pozitív aspektusainak megvilágítására.

Az elnökök egészségügyi ellátására vonatkozó törvényi rendelkezések értelmében a Fehér Ház volt lakóit életük végéig ingyenes ellátás illeti meg a katonai kórházakban. Barack Obama hivatali tisztségének lejáratakor, 2017 januárjában 55 éves lesz, így elvileg nem zárható ki, hogy állást vállal majd, s munkáltatója újabb egészségügyi biztosítást köt majd rá.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az argentin marhahús lehet a megoldás a kínai sertéspestis-problémára

Kína sertésállományát tavaly nyár óta harmadára csökkentette az afrikai sertéspestis járvány, aminek következtében a sertéshús ára az egekbe szökött, és az ország jelentősen rászorul a külföldi beszállítókra. És itt jönnek a képbe az argentin szarvasmarha-tenyésztők és húsfeldolgozó üzemek, amelyek éppen ezt a kényszer szülte piaci rést akarják kihasználni.

Read More »

Érkezik a Huawei első Google-mentes okostelefonja

A Huawei csütörtökön, a németországi Münchenben bemutatta az első olyan okostelefonját, amely Google-alkalmazások nélkül működik. A kínai technológiai társaság az amerikai kereskedelmi minisztérium kilátásba helyezett korlátozásai miatt fejlesztette az új készüléket az amerikai Google szolgáltatásai nélkül.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás