Meghalt Walt Disney lánya

Diane Disney Miller, Walt Disney lánya, Disneyland egyik ihletője 79 éves korában hunyt el egy esés során szerzett sérülései szövődményeként.

Az 1923-ban a Disney fivérek, Walt és Roy által alapított Disney vállalatot a vezetés egy tagja, Bob Iger szerint mélyen lesújtotta a veszteség híre. “Walt Disney hőn szeretett lányaként és Disneyland egyik ihletőjeként különleges helyet foglal el a társaság történetében és a rajongók szívében” – fogalmazott közleményében Iger.

Diane Disney 1933-ban született, ő volt szülei egyetlen vér szerinti gyereke. 1954-ben férjez ment Ron Miller profi futballjátékoshoz, aki 1978-ban a vállalat elnöke, majd néhány évvel később vezérigazgatója lett.

Ron Miller 1984-ben távozott székéből, helyét a Michael Eismerből, Jeffrey Katzenbergből és Frank Wellsből álló csapat vette át, amely az álmoskás élményparkból és animációs stúdióból álló céget a szórakoztatóipar egyik fellegvárává, kasszasikereket, tévés produkciókat és új kalandparkokat tömörítő birodalommá alakította.

Diane Disney és férje Napa Valleyben 1976-ban borászkodni kezdett, de Walt Disney lánya emellett nagy gondot fordított apja nevének ápolására. Kulcsszerepe volt a Los Angeles központjában Frank Gehry által tervezett Walt Disney Concert Hall megépülésében, valamint a 2009-ben megnyílt Walt Disney Family Museum létrehozásában San Franciscóban.

Az asszonyt észak-kaliforniai otthonában érte a halál kedden – tudatta a San Franciscó-i Walt Disney Családi Múzeum.

MTI / Parameter.sk

Felkapott hírek

Friss hírek

A brit kormány szabadkereskedelmi viszony kialakítására törekszik az unióval

A brit kormány szabadkereskedelmi kapcsolatrendszert kíván kialakítani az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után, és törvényt alkot az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságainak biztosításáról. Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök kormányának új programját II. Erzsébet királynő ismertette hétfőn a brit parlament felső kamarájában, a Lordok Házában.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás