Mélyponton Obama népszerűsége

Erős bizalomcsökkenést mutatott ki Barack Obama iránt a Quinnipac Egyetem kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási eredménye, amely szerint a választók többsége úgy gondolja, az elnök nem szavahihető.

A felmérés alapján az amerikaiak 54 százaléka nem helyesli azt, ahogy az elnök a munkáját végzi, és csak 39 százalék támogatja Obama tevékenységét. A Quinnipac Egyetem október 1-jén publikált felmérési eredményei szerint ez az arány akkor 49:45 százalékos, 2011 októberében pedig 55:41 százalék volt.

Az elutasítottság mértéke a legújabb közvélemény-kutatási eredmény szerint minden kor- és jövedelmi csoport esetében erősebb a támogatottságnál, csakúgy mint a hagyományosan inkább a demokratákra szavazó nők és spanyolajkúak között. Obama politikájának elfogadottsága egyedül az afroamerikai szavazók körében erősebb a rosszallásnál.

A megkérdezettek többsége emellett, 52:44 arányban, úgy véli, hogy Obama nem szavahihető. Az eddigi legrosszabb adatokat május 30-án mérte ezzel kapcsolatban az egyetem, amikor a válaszadók többsége 49:47 arányban vélekedett úgy, hogy nem lehet hinni abban, amit az elnök mond.

Az elnökbe vetett bizalmat alapvetően az rendítette meg, hogy a szolgáltatók tömegesen mondják fel az új egészségügyi törvény előtt megkötött betegbiztosításokat olyan ügyfelekkel, akiknek az elnök a jogszabály elfogadásakor – már többedszer – azt ígérte, hogy megtarthatják korábbi szerződésüket. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy nem működik megbízhatóan a HealthCare.gov weboldal sem, ahol az egészségbiztosításból eddig kimaradók csatlakozhatnának a rendszerhez.

A Quinnipac Egyetem szerint a megkérdezettek 55:39 százalék arányban elutasítják az Obamacare néven ismertté vált egészségügyi reformot. A kérdésre, hogy vajon az elnök szándékosan vezette-e félre az embereket azzal kapcsolatban, hogy megtarthatják régi biztosításukat, 47 százalék nemmel, 46 százalék pedig igennel válaszolt.

A 2545 fős mintán elvégzett közvélemény-kutatás esetében a statisztikai hibahatár 1,9 százalékpont. A felmérés egybecseng a Gallup múlt héten közölt számaival, amelyek szerint az egészségügyi reform nehéz indulása miatt Obama népszerűsége 39 százalékos szinten áll.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás