_

Újabb csempészalagutat találtak az amerikai-mexikói határ alatt

A napokban fedeztek fel az amerikai hatóságok egy újabb, az amerikai-mexikói határ alatt kiépített csempészalagutat – írja a New York Times.

Ez az egyik legjobban kiépített földalatti útvonal, amelyet valaha lelepleztek. A bejárata a Mexikói oldalon, Tijuanában, körülbelül ötszáz méterre a határtól, a kijárata pedig egy San Diegó-i raktárépületben volt. A hatóságok napokig figyelték meg a feltételezett raktárépületeket és a gyanúsítottakat, végül három embert vettek őrizetbe, valamint nyolc tonna marihuánát és közel 150 kilogramm kokaint foglaltak le. A mexikói oldalon, a reptérhez közeli bejáratnál két gyanúsított elmenekült, ahogy a rendőrség és a hadsereg lecsapni készült rájuk.

Az alagút belmagassága alig több mint egy méter volt, szélessége pedig még az egy métert sem érte el. A járatot ellátták árammal, szellőztető rendszer biztosította a levegőt, és még egy elektromos vasútpálya is ki volt építve. Számítások szerint egy évig tartott, míg elkészült az egész rendszer. Az agyagos talajban könnyű volt az ásás és a beomlás veszélye sem volt számottevő. Az építéséhez szükség volt építészekre, mérnökökre, építőmunkásokra és legalább egymillió dollárra. Így egyértelmű, hogy egy olyan banda készíttethette, aminek meg volt hozzá a forrása.

Miután az elmúlt években a határ mentén erősödtek a biztonsági intézkedések, a drogkartelleknek új szállítási alternatívákat kellett kitalálniuk. Így jutottak el, a tengeri és a légi úton való szállítás mellett a földalatti úthoz is. Arizona államban például a csatornahálózatot használták a csempészek. Ha saját alagútépítésébe kezdenek, akkor a kartelleknek több tízmillió dollárt is rá kell fordítaniuk.

Az amerikai hatóságok az alagutat még azelőtt zárták le, hogy a drog eljuthatott volna a célpiacára. A rendőrség ezt a sikert próbálja felhasználni a drogkereskedelem elleni harcban: elkeseredett lépésként tüntetik fel az alagutakat a médiában. Az elmúlt öt évben több mint hetvenöt, határ alatt átfutó alagutat lepleztek le az amerikaiak, többségüket Kalifornia és Arizona államban. A kartellek számára valóban hatalmas kárt okoznak ezzel, hiszen nagy mennyiségű pénzt és energiát fordítanak egy-egy alagútra.

Baranyi Tímea

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás