Drónflottát telepít az USA Japánba

Az elmúlt 16 év legjelentősebb bilaterális katonai megállapodását kötötték meg csütörtökön az amerikai és japán védelmi- és külügyminiszterek Tokióban.

Az Obama-kormányzat a megállapodással újabb jelét adta, hogy erősíteni akarja az Egyesült Államok pozícióit Ázsiában: az USA kettő vagy három nagy hatótávolságú Global Hawk megfigyelő drónt, egy tengerészeti járőr repülőgépet (MPA), valamint egy újabb rakétaelhárító radarállomást is telepít Japánba jövő tavaszig.

A megállapodás az Egyesült Államok és Japán közötti védelmi szövetség megerősítését és modernizálását jelenti annak érdekében, hogy jobban megelőzhessék és reagálhassanak – John Kerry megfogalmazásában – „a 21. század folyamatosan változó fenyegetéseire”. Ilyen térségbeli fenyegetés az atomprogramot folytató ellenséges Észak-Korea, és a többek között Japánnal, Thaifölddel, Vietnámmal, Tajvannal és a Fülöp-szigetekkel is területi vitában álló Kína.

Afganisztán után Japánban állomásozik a legtöbb amerikai katona, körülbelül ötvenezer, ám a bejelentett fejlesztésekkel az amerikai katonai pozíciók még tovább erősödnek. Az Egyesült Államok így hatékonyabban tudja majd szavatolni szövetségesei: Japán, Tajvan és Dél-Korea biztonságát, valamint jobb felderítésre nyílik lehetősége a térségben.

A csütörtöki megállapodás az első alkalom, hogy a Pentagon telepítési jogokat szerzett pilóta nélküli repülőgépekre Északkelet-Ázsiában. A drónok elsődleges feladata Észak-Korea megfigyelése lesz, de minden bizonnyal a Kelet-kínai-tenger (itt helyezekdnek el a területi vitákat generáló, de az Egyesült Államok szerint japán adminisztráció alá tartozó Szenkaku-szigetek) és a Dél-kínai-tenger területét is felügyelik majd.

Amerika és Japán abban is megegyeztek, hogy utóbbi 3,1 milliárd dollárral járul hozzá kilencezer, jelenleg Okinawán állomásozó amerikai tengerészgyalogos Guamra, Hawaiira és a Mariana-szigetekre történő átköltöztetéséhez. Erre a helyi japán lakosság tiltakozása miatt van szükség, ám ennek köszönhetően az eddiginél nagyobb területen lesznek jelen az amerikai csapatok a csendes-óceáni régióban.

Szakáli Máté

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás