A demokraták embere kerülhet a Fed élére

Több mint negyedszázad elteltével ismét a demokraták jelöltje lehet az Egyesült Államok jegybankjaként működő Federal Reserve vezetője – olvasható a The New York Times oldalán.

Az intézet élén ugyanis 1987 óta republikánus elnökök által kinevezett személyek álltak: Alan Greenspan-t még Reagan elnök tette meg a jegybank első emberévé, helyébe pedig George W. Bush második ciklusában, 2006-ban lépett Ben S. Bernanke. A konzervatívok embereit a demokrata államfők sem cseréltek le, bár elvileg lehetőségük lett volna rá: Bill Clinton kétszer is megerősítette Greenspan-t székében, ráadásul mindkét alkalommal választási évben, Obama pedig a gazdasági válság kellős közepén szavazott bizalmat Bernanke-nek. Ennek okát a cikk szerint abban kell keresni, hogy a republikánusok a XX. század folyamán sokkal hatékonyabban tudták kezelni az inflációt; mára azonban ez kevésbé jellemző, így Obamának lehetősége van arra, hogy saját táborában találja meg a megfelelő embert a Federal Reserve vezetésére.

A helyzet jelenleg úgy fest, hogy Barack Obama jelöltje valóban két ízig-vérig demokrata személy közül fog kikerülni. Az egyik potenciális Fed-elnökjelölt az intézmény csodálója, ugyanakkor gyakori bírálója, Lawrence H. Summers; míg riválisa, Janet Yellen belülről is jól ismeri a Federal Reserve-öt, hiszen jelenleg ő tölti be az egyik alelnöki posztot.

A cikk elemzése szerint a poszt igazi várományosa kétségtelenül Summers, mivel azok az erők, melyek korábban az előző Fed-vezetők újrázása mellett kardoskodtak, most az ő jelölése mellett teszik le voksukat. Kinevezése mellett szól ezen felül még a monetáris politikával és a regulációval kapcsolatban kifejtett álláspontja is, mely Yellen-éhez viszonyítva eléggé jobboldali felfogást tükröz. Joggal várható el tehát Summers-től, hogy elnöklése idején a pénzpolitika nem fog radikálisan irányt változtatni az előző korszakhoz képest.

Akárki is foglalja el a posztot, nehéz döntések elé néz az elkövetkező időkben. Bernanke utódja ugyanis a regulációval kapcsolatos Dodd-Frank-féle pénzügyi szabályozási törvény végrehajtásában fog meghatározó szerepet játszani. Sőt, a jegybanknak arról is döntenie kell majd, hogy a piacoknak mikor kell és lehet intervencióktól mentesen működniük, illetve mikor igényelnek beavatkozást a fogyasztók érdekének védelmében, vagy mikor időszerű a keletkező buborékok deflálása. A “demokrata Fed”-nek emellett valamit kezdenie kell majd a bevételekben megnyilvánuló problémákkal is, hiszen rengeteg amerikai háztartás kényszerült saját költségvetése megkurtítására és/vagy eladósítására.

Vajon politizál-e majd?

A korábbi jegybankelnökök bár ugyanazon tábor köreiből kerültek ki, mégis egészen eltérő koncepcióval rendelkeztek a politikai életben való részvétellel kapcsolatban. Alan Greenspan – aki nem mellesleg Nixon és Ford elnök tanácsadójaként is dolgozott -, egykori Fed-vezér hajlamosabb volt jobban bekapcsolódni a csatározásokba, ami abban mutatkozott meg péládul, hogy pozíciója tekintélyét kihasználva támogatta Bush elnök adócsökkentését, de aktívan lobbizott a pénzügyi regulációk eltörlése érdekében is. Vele szemben Ben Bernanke igazi “szürke eminenciásnak” mondható, aki a politika színpadát kerülve a háttérben tevékenykedett.

Szentgróti Gábor

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás