Egyre több amerikai külföldön végezteti el a műtétjét

Növekszik az egészségturizmus Európa és Ázsia felé, a magas amerikai egészségügyi költségek miatt – írja a New York Times.

Az amerikaiak körében egyre vonzóbbak az olyan alternatívák, amelyekkel ki tudják kerülni a hazai egészségügyi rendszert. Az Egyesült Államokban ugyanis mélyen a zsebükbe kell nyúlni azoknak, akik nem rendelkeznek teljes körű egészségbiztosítással.  Míg korábban egy külföldi orvosi kezelés minőségét gyakran kétségbe vonták, addig ma már elismerik annak színvonalát. Természetesen a jóval alacsonyabb árak jelentik a fő vonzerőt.

2007-ben egy férfi Belgiumban végeztetett el egy műtétet, amiért 13 ezer dollárt fizetett – az utazást, az orvosi és műtéti díjakat, valamint a gyógyszereket mind összevetve –, miközben ugyanez az Egyesült Államokban majdnem 100 ezer dollárba került volna. Egy másik esetben egy franciaországi csípőprotézis körülbelül egy ötödébe került az amerikai árnak.

A külföldi kezelést választók között vannak biztosítással egyáltalán nem rendelkezők, illetve akiknek a biztosítása nem fedezi teljesen a gyógykezelést. Célországot gyakran választanak kulturális kötődés alapján. Az angolszász országok már csak az angol nyelv miatt is kényelmes választások lehetnek, a spanyolajkúak pedig, ugyanilyen okokból, Latin-Amerikát részesítik előnyben. A távolság is szempont lehet; a keleti partról Európába, a nyugati partvidékről pedig inkább Ázsiába, például Dél-Koreába vagy Thaiföldre utaznak.

Évekkel ezelőtt a külföldi, olcsóbb kezelést választók leginkább Indiába, Thaiföldre vagy a határos Mexikóba utaztak. Manapság inkább Európa lett népszerű, ahol az amerikai összegek töredékéért tudják igénybe venni az egészségügyi szolgáltatásokat. Ezt az európai orvosok és klinikák is felismerték már, ezért szolgáltatásaikat célirányosan reklámozzák az amerikaiak között. Hirdetéseikben központi szerepe van a magas minőségnek és a megfizethető áraknak.

Már alakult is egy szervezet, amely kifejezetten ilyen utakkal foglalkozik. Segítenek időpontokat egyeztetni az orvosokkal és kórházakkal, valamint megszervezni a tengerentúli utazást. Néhány közgazdász arra hívta fel a figyelmet, hogy nem is kellene feltétlenül más országba utazni ezen okok miatt, hiszen az Egyesült Államokon belül is felfedezhető jelentős árkülönbség.

Baranyi Tímea

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás