Alabamai éltanulóból iszlám propagandista

Kitartóan kutatnak fiuk életjelei után Omar Hammami szülei, miután a 29 éves Omar ellen merénylet elkövetését kísérelték meg. A férfit az FBI is igyekszik megtalálni, holott nem egy családi találka elősegítésének céljából. Omar ugyanis a szövetségi nyomozóiroda legkeresettebb terroristáinak listáján is szerepel.

Egy, az Omar ellen kísérelt merényletet követően – melyről a férfi tweetjéből értesülhettünk -, édesapja, Shafik Hammami exkluzív interjút adott a CNN-nek, melyben mesél fia gyermekkoráról, neveltetéséről, és arról, hogyan válhatott fia az egyik legkeresettebb terroristává és mindez hogyan változtatta meg örökre életüket. 

Az al-Shabaab köreiben csak “az Amerikai” néven ismert Omar az amerikai hírszerzők szerint meghatározó szerepet tölt be a terrorszervezetben, gerillacsapatokat irányít, támadásokat szervez és az al-Kaidával együttműködve stratégiákat dolgoz ki. A radikális iszlám világban egyfajta ikonná, karizmatikus vezetővé vált. Története azért is érdemel figyelmet, mivel ritka jelenség az, hogy egy nyugati világban nevelkedett ilyen sokra vigye ezekben a körökben.

Ami dzsihádista társai szemében karizmatikus vezető, családja és egykori alabamai barátai számára tragédia. Szülei és nővére elmondása szerint Omar értelmes, versengő, intelligens és érdeklődő gyermek volt, aki azonban könnyen elunta magát és türelmetlen volt. Otthonukban egyszerre volt jelen az anya keresztény és az apa muszlim beállítottsága és nevelési szándéka, így Omar kettős vallási neveltetésben részesült, melyből végül az iszlámot tartotta többre. Már egész fiatalon szigorú dogmatika szerint élt: kerülni kezdte a női társaságot, a zenehallgatást, nem készülhetett róla fénykép, stb.

Kiemelkedő eredményeinek köszönhetően egy évvel korábban kezdhette meg egyetemi tanulmányait informatikus szakon, később azonban a női társaság közelségének elviselhetetlenségére hivatkozva otthagyta az egyetemet, és alkalmi munkákból igyekezett megélni. Tengődése kiábrándította a társadalomból, melybe szigorú vallási nézetei miatt nem tudott zökkenőmentesen beilleszkedni. Vállalt munkát például WalMartban is, innen azonban hamar mennie kellett, mivel nem volt hajlandó alkoholhoz vagy disznóhúshoz érni.

Torontóba költözött, ahol megismerkedett leendő feleségével, egy szomáliai lánnyal, akivel együtt nem sokkal ezután Egyiptomba költöztek. Szülei ekkor még úgy gondolták, minden rendben van fiuk életében. 2006-ban azonban Omar Szomáliába látogatott felesége rokonaihoz, ahonnan többet nem tért vissza. Az országban egy iszlamista felkelés okozott feszült helyzetet. Omar állítása szerint ott tartózkodása idején útlevelét ellopták, ezért nem hagyhatta el az országot. A szülők azonnal intézkedni kezdtek, kapcsolatba léptek a helyi kongresszusi képviselővel és a külügyminisztériummal is, azonban ez kevésnek bizonyult: az USA és Szomália között nem álltak fenn diplomáciai kapcsolatok, így a hatóságok nem tehettek semmit. Az etióp csapatok érkezésével Szomália még mélyebbre süllyedt a válságban, a szülők pedig elvesztették a kapcsolatot Omarral.

Legközelebb egy évvel később láthatták viszont fiukat a tévé képernyőjén iszlám propagandistaként. Videóüzenete részben az Egyesült Államokat hibáztatta Szomália keserű sorsáért. Édesapja állítja, fia nem vesz részt ártatlan emberek ellen elkövetett merényletekben, amit szerinte bizonyít a közelmúltban ellene elkövetett merénylet is, melynek okaként a szervezet módszereiben való egyet nem értést jelölte meg fia és a többi vezető közt.

Az al-Shabaab hírhedt módszerei közé tartoznak többek között a csonkítások, levágott fejek hátrahagyása és a házasságtöréssel vádolt nők megkövezése. Omar korábbi kijelentései szerint az emberi jogok a nyugati demokrácia termékei, melyek nem egyeztethetők össze az iszlámmal. 

Mindennek ellenére szülei még hisznek abban, Omar felismeri hibáit, azt azonban belátják, fiuk helyzetéből már nincs visszaút, hiszen az FBI öt millió dolláros nyomravezetői díjat tűzött ki Omar fejére, illetve többszörös életfogytiglani büntetéssel kellene szembenéznie, ha valaha is visszatérne az Államokba. 

Haszonits Eszter

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás