_

Kiberbiztonság – az állam egyedül gyenge lesz

 Az állam és a magánszféra kibernetikai biztonsági együttműködéséről és a vonatkozó törvények elfogadásának szükségességéről tárgyalt tizenhárom meghatározó nagyvállalat vezetőjével szerdán Barack Obama amerikai elnök.

    Az elnök és vezető biztonsági tanácsadói a Fehér Ház “idegközpontjában”, a nyugati szárny föld alatti rendszerében található, úgynevezett szituációs szobában fogadták az amerikai hadiipari, technológiai és energetikai cégek, valamint bankok irányítóit. A megbeszélésen mások mellett csúcsszinten képviseltette magát az AT&T, a Northrop Grumman, az Exxon Mobil, a JPMorgan Chase&Co, a Bank of America, az American Electric Power Co.

    A cégvezetők egyetértettek azzal, hogy a hackertámadások első számú biztonsági kockázatot jelentenek, de rugalmasságot és kíméletes hozzáállást kértek a kormánytól. Washington azóta fordít a szokásosnál is nagyobb figyelmet a kibernetikai biztonságra, hogy a kongresszusban elakadtak az annak megerősítésére vonatkozó törvényjavaslatok.

    A találkozó előtt Obama az ABC tévétársaságnak nyilatkozva kijelentette, hogy az amerikai cégek ellen Kínából intézett kibernetikai támadások egy része államilag támogatott, és hogy Washington, ahogy azt korábban is tette, a jövőben is határozottan fel fogja vetni a problémát Pekingnek.

    A külső kibertámadások veszélyével kapcsolatban Leon Panetta volt amerikai védelmi miniszter tavaly arról beszélt, hogy az Egyesült Államokat “egy digitális Pearl Harbor fenyegeti”. Egy 2012-ben elkészült kongresszusi jelentés Kínát “a kibertér legveszélyesebb szereplőjeként” jellemezte.

    A Mandiant kiberbiztonsági cég három hete arról számolt be, hogy a kínai Népi Felszabadítási Hadsereg egy Sanghajban működő egysége hajtott végre támadást egy sor amerikai cég számítógépes hálózata ellen. 

    Az amerikai kormányzat részéről először Tom Donilon nemzetbiztonsági tanácsadó gyanúsította meg nyíltan Kínát azzal, hogy amerikai cégektől internetes támadások révén kereskedelmi titkokat próbál ellopni. Donilon hétfőn New Yorkban beszélt erről.

    James Clapper, az amerikai hírszerzés igazgatója kedden azt állította, hogy a kibertámadások és a kibernetikai kémkedés megelőzte a terrorizmust az Egyesült Államokat fenyegető kockázatok toplistáján. Keith Alexander tábornok, a Pentagon kiberparancsnokságának vezetője ugyanezen a napon bejelentette, hogy az amerikai haderő támadó jellegű kibernetikai védelemre rendezkedik be.

    Barack Obama elnök személyesen is érintett a kibernetikai biztonság kérésében, mert hackerek azt állítják, hogy más ismert amerikai személyiségek mellett a first lady, Michelle Obama bizalmas adatait is közzétették a világhálón. Az ügyben a belbiztonsági tárcához tartozó Secret Service ügyosztály és a Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI is nyomozást folytat.

MTI - Pogár Demeter

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás