A nemzeti parkok költségvetési stabilitásáért lobbiznak

A március 1-jére időzített automatikus költségvetési megszorítások hatásaitól tartva a nemzeti parkok támogatói, valamint a turizmusból élő emberek közös kampányba kezdtek abból a célból, hogy nyomást gyakoroljanak az amerikai törvényhozásra. A megoldás híján életbe lépő megszorító csomag ugyanis hatalmas összegeket vonna el a nagy látogatottságnak örvendő nemzeti parkoktól is.

A tervezett 110 millió dolláros megtakarítás az USA első nemzeti parkjában, az 1872-ben alapított Yellowstone-ban például a tavaszi szezonnyitás három hetes elhalasztását fogja eredményezni, a Blue Ridge Parkway-en pedig valószínűleg kempingek és látogatóközpontok lesznek kénytelenek bezárni. A megszorítás ezek mellett “természetesen” az összes többi nemzeti parkot, emlékművet és történelmi helyszínt érinteni fogja, melyekből összesen 398 található USA-szerte.

A nemzeti parkok megmaradásáért küzdő embereket tömörítő szervezet a Kongresszus minden tagjához el akarja juttatni levelét, melyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a parkok számos ember megélhetését biztosítja, és ez a szilárdnak hitt gazdasági alapzat a politikai csatározásoknak lett kitéve. Emellett megjegyezték azt is, hogy a parkok területét érintő választókerületek jó részét republikánus politikusok képviselik – olvashatjuk a Washington Post cikkében.

Szentgróti Gábor

Felkapott hírek

Friss hírek

Veszélyben a román kormánykoalíció

"Meglehetősen komoly" a veszélye annak, hogy felbomlik a bukaresti PSD-ALDE szociálliberális kormánykoalíció, miután a szociáldemokraták úgy döntöttek, hogy saját jelöltet indítanak a novemberi elnökválasztáson - írta szerdai számában az Adevarul című lap.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás