Rekordösszeget adományozott Bloomberg

Michael R. Bloomberg, New York város republikánus polgármestere a napokban 350 millió dollárt adományozott egykori alma materének, a John Hopkins Egyetemnek – közölte a Washington Post. A jótékony gesztussal a milliárdos üzletember és politikus két rekordot is megdöntött: egyrészt ez a valaha volt legnagyobb egyösszegű támogatás, amelyben oktatási intézmény részesült. Másrészt Bloomberg anyaintézményének folyósított adományai már összesen 1 milliárd 118 millió dollárra rúgnak. Ennyi pénzt még soha senki nem adott egyetlen felsőoktatási intézménynek. Ez utóbbi, a Hopkins Egyetem kötelékébe tartozó személyek által kikiáltott új rekord hitelessége nehezen bizonyítható, mivel sok támogatás névtelen jótevőtől érkezik. Rekord vagy sem, Bloomberg gesztusai mindenképp elismerésre méltóak.

A hetvenedik évében járó politikus az adakozást már korán elkezdte, diplomája megszerzése után ugyanis egy lényegesen szerényebb összeggel ugyan (5 dollár), de hozzájárult az egyetem büdzséjének növeléséhez. Az első igazán komoly, 1 millió dolláros tételt 1984-ben utalta át az intézmény számlájára. Az összeget a bölcsészettudományi tanszék megalapítására fordították.

A polgármester legújabb „adománycsomagjából” 250 millió dollárt kutatásokra fordítanak, többek között a fenntartható vízgazdálkodás, közegészségügy, tanulástudomány területén. A fennmaradó 100 millió dollárt ösztöndíjak formájában osztják majd szét a rászoruló egyetemi hallgatóknak. Az adomány nem titkolt szándékkal az egyetemi karok, illetve egymástól független felsőoktatási intézmények közötti interdiszciplináris együttműködést kívánja előmozdítani, hidakat képezve a különböző tudományterületek között.

„Minden az intézmény fejlesztésére költött dollár jó befektetés volt, és ami legalább ilyen fontos, hogy (a támogatásoknak köszönhetően) olyan hallgatók számára is elérhetővé vált az egyetem, akik önerőből nem tanulhatnának itt” – nyilatkozta Bloomberg a rekordösszegű adomány kapcsán.

A John Hopkins Egyetem vezetője, Ronald J. Daniels már korábban egyeztetéseket folytatott New York polgármesterével a lehetséges támogatásról, és részletekbe menően megtárgyalták, milyen célok elérésére fordítják majd az összeget. Egyik alkalommal Firenzében folytattak eszmecserét, s az itáliai reneszánsz egykori központjában Daniels a művészetek és a kultúra legfőbb támogatóihoz, a Medici család tagjaihoz hasonlította Bloomberget.

A sors fintora, hogy a modernkori mecénás gyenge középiskolai eredményei miatt éppen csak be tudott kerülni a Hopkinsra, miután sikeres alkalmassági vizsgát tett. Ezzel kapcsolatban Bloomberg szerint egy vicc is elterjedt, mely szerint 3 szobrot fognak állítani az egyetemen: egyet John Hopkinsnak, egyet neki és egyet a felvételiztető tanárnak.

Szabó Dániel

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás