Afganisztán jövője a csapatkivonás után

Csupán néhány ezer fős haderőt kíván állomásoztatni az Amerikai Egyesült Államok az afganisztáni kivonulás után – olvasható a Védelmi Minisztérium hivatalos oldalán, és a Washington Postban.

Obama elnök választási programjának egyik legfontosabb pontja a 2014 utáni afganisztáni csapatkivonás. Ez a nem csituló gazdasági recesszió, és a megnövekedett missziós költségek miatt töltött be fontos szerepet az elnöki programban. Azonban már ekkor fölmerültek olyan vélemények, melyek szerint kellene hagyni 2014 után egy kisebb létszámú csapatott az országban.

A megfigyelő erők hátragyására azért volt szükség, mert az afganisztáni misszió sikerétől függetlenül az állam számos kisebb-nagyobb problémával küzd, úgy a társadalmi szegmensben, mint a demokratikus intézményrendszerek terén. Ezen megfigyelő, segítő erők létszámára vonatkozóan a hét elején különböző becslések láttak napvilágot, melyek a létszám nagyságát várhatóan 6.000 és 20.000 fő közé helyezték.

Ezzel szemben a legfrissebb hírek szerint az afgán elnökkel való egyeztetés után 2014 után várhatóan mindössze 2.500 fő segíti majd az afgán védelmi erők munkáját. Ezt a döntést az illetékesek azzal igazolták, hogy az állam áll már azon a szinten a béke, és államépítés terén, mely lehetővé teszi, hogy a védelmi erői, a demokratikus intézményrendszere, és a társadalma önállóan, segítség nélkül is működni tudjon.

Gregovszki Judit

Felkapott hírek

Friss hírek

Von der Leyen hajlandó lenne még tovább tolni a Brexitet

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöki posztjának várományosa, jelenlegi német védelmi miniszter szerint szükség esetén több időt kell biztosítani a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről folytatott tárgyalások folytatásához, akár a Brexit határidejének meghosszabbításával - közölték uniós források hétfőn Brüsszelben.

Read More »

Kormányátalakítás várható Romániában

Váltás várható a Viorica Dancila miniszterelnök vezette román kormányban: Carmen Dan belügyminiszter hétfőn már be is jelentette lemondását, a diplomáciai tárcát irányító Teodor Melescanu távozásáról pedig pártjának elnöke, a liberális ALDE-t vezető Calin Popescu Tariceanu házelnök beszélt kész tényként egy televíziós műsorban.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás